Összefoglaljuk a debreceni közgyűlésen történteket

Akt.:
Összefoglaljuk a debreceni közgyűlésen történteket
© Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Egyelőre megmaradnak a Károlyi Mihály és az Erdei Ferenc utcanevek.

Megszűnik a kettős ügyvezetés az állatkertet és a vidámparkot is magába foglaló Nagyerdei Kultúrparkban, miután Nagy Sándor Tibor és Halász Csilla jelenlegi igazgatók megbízatását nem hosszabbította meg a közgyűlés. Új igazgatónak Nagy Sándor Tibor fiát, a 30 éves Nagy Gergely Sándort választották meg, akinek már a nagypapája is az állatkert vezetője volt. (Halász Csilla egyébként a döntéssel párhuzamosan bejelentette, hogy július 1-ei hatállyal lemond és közös megegyezéssel távozna. Halász Csilla szerződése egyébként július 14-én járt volna le.)

Arról is döntöttek a képviselők, hogy mivel eddig kevesen jelentették be kutyájukat, az ebösszeírás szeptember 1. és október 31. között folytatódik a városban.

Lebontják a megálló-büfét

Sürgősségi napirendként tárgyaltak arról, hogy a város ingyen szeretné megkapni az államtól a Sámsoni út kivezető szakaszán, a keleti oldalban található két nagy telket (csaknem 250 hektárt) melyeket korábban a honvédség harckocsi gyakorlópályaként használt.

A jelek szerint mégiscsak lebontják a klinika főbejárata előtti villamosmegállónál található büfét, mely egyben villamosváró épületként is funkcionál. Mint arról beszámoltunk, erre tavaly nyáron már volt egy kísérlet, amikor az illetékesek azt mondták, hogy a házikó nem illeszkedik a városképbe. Nyomatékul még egy alumíniumból készült buszvárót is lefektettek az építmény mellé, de aztán mégsem állították fel és a szanálás sem kezdődött el.

A bontást most azzal indokolják, hogy folytatják a Nagyerdő rekonstrukcióját, ráadásul az 1-es villamos vonalának átépítése során a villamos nyomvonalába esne a pavilon.

Egyelőre marad Károlyi és Erdei

Váratlanul visszavonta a Jobbik frakcióvezetője azon kezdeményezésüket, hogy nevezzék át a Károlyi Mihály és az Erdei Ferenc utcákat. Kőszeghy Csanád Ábel szerint az előterjesztés elkészülte után derült ki, hogy a januártól módosított illetéktörvény miatt a két utca lakóinak a névváltoztatás utánajárással és kiadással járna. Ezért azt kérte a város vezetőitől, illetve a jegyzőtől, hogy kezdeményezzék ezen jogszabály módosítását, egyszerűsítését.

Kitüntetések

A közgyűlés végén átadták a Debrecen Város Kiváló Pedagógusa és a Debrecen Város Közoktatásáért díjakat, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kar gyémánt díszoklevelét. Olyan debreceni középiskolás diákok is elismerésben részesültek akik nemzetközi tanulmányi versenyeken a város hírnevét öregbítették.

HBN-Orosz Csaba


Az a cél, hogy Debrecen gazdasági központtá váljon 2020-ra
Debrecen – Elfogadták a város 2020-ig szóló véglegesített fejlesztési terveit a közgyűlésen.


Megrendült a bizalom
Debrecen – Egyre feszültebb a helyzet a városvezetés és a DVSC többségi tulajdonosa között.








hirdetés