Festékszóróval firkáltak

Akt.:
Rongálás miatt tettek vádemelési javaslatot
Rongálás miatt tettek vádemelési javaslatot - © Fotó: Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság
Debrecen – A körzeti megbízottak elfogták azt a két fiatalt, akik festékszóróval firkálták össze egy debreceni ingatlan falát. A rendőrök befejezték a nyomozást és vádemelést javasolnak a két terhelttel szemben.

A körzeti megbízottak 2014. január 12-én 1 óra 30 perc körüli időben, Debrecenben a Bajcsy-Zsilinszky utcán járőröztek, amikor három fiatal a rendőrautót meglátva hirtelen elindult a Nyugati utca irányába. A rendőrök észrevették, hogy az egyik ingatlan fala festékszóróval össze van firkálva, ezért a fiatalok után mentek, igazoltatták őket és átvizsgálták a csomagjaikat, amelyből festékszóró spray került elő.

A körzeti megbízottak elfogták és a rendőrkapitányságra előállították a 18 éves F. Zoltánt és 17 éves lány társát, akiket a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak. A debreceni és hajdúsámsoni lakosok beismerő vallomást tettek.

Ellenük a Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást és az ügyben keletkezett iratokat a napokban vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –