Oscar-díj – Havas Ágnes: a Filmalap ismerte fel a Saul fia különlegességét

Los Angeles/Budapest – Senki más nem akarta támogatni a Saul fiát, a Magyar Nemzeti Filmalap ismerte fel a film különlegességét – mondta el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában Havas Ágnes, a szervezet vezetője.

Az Oscar-díjat követő hollywoodi fogadásról bejelentkező Havas Ágnes emlékeztetett arra is, hogy a Saul fia Cannes-ban megnyerte a zsűri nagydíját, megszerezte a Golden Globe-díjat, az Independent Spirit Awardsot és most 34 év után az első magyar Oscar-díjat is. “Ez óriási dolog, és egyben úgy látom a fiatalokon, hogy nagy teher is”.

Hozzáfűzte: Nemes Jeles László filmtörténetet író alkotásában a magyaron kívül még hét nyelven beszélnek, “a koncentrációs tábor sajnos nem válogatott a nemzetek között”.

Rajna Gábor, a film egyik producere a műsorban úgy fogalmazott: “Iszonyatosan meg vagyunk hatódva, és valóban egy álomban vagyunk, amiből még nem ébredtünk fel, talán majd holnap reggel. Nagy kő esett le a szívünkről, nagyon boldogok vagyunk”.

A szintén Los Angelesből bejelentkező producer kitért arra is, hogy a Saul fia sikere ráirányíthatja más magyar filmekre is a szakma figyelmét. Már többen kérdezték tőle a helyszínen, hogy milyen egyéb magyar filmeket érdemes megnézni, “kíváncsivá tettük az amerikaiakat” – mondta Rajna Gábor.

– MTI –








hirdetés