nba

2020.03.04. 10:20

LeVert karriercsúcsa kellett a Boston legyőzéséhez (videó)

Caris LeVert 51 ponttal segítette hosszabbítás utáni győzelemre a Brooklyn Nets csapatát a Boston Celtics otthonában az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) keddi játéknapján.

A 25 éves játékos a negyedik negyedben és a hosszabbításban villogott igazán, 51 pontjából 37-et a találkozó legfontosabb szakaszában szerzett. LeVertnek így elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy

együttese 21 pontos hátrányból tudta megfordítani a jóval esélyesebb Boston elleni találkozót.

 

A fiatal kosaras mellett az NBA egyik legendájának, Tim Duncannek az életében is emlékezetes marad a keddi nap.

A játékosként öt bajnoki címet szerzett, 2016-ban visszavonult sztár ugyanis első győzelmét aratta vezetőedzőként a ligában.

Az egyébként segédedzőként dolgozó Duncan megbízott főedzőként irányította a San Antonio Spurst, miután Gregg Popovich vezetőedző magánjellegű elfoglaltságai miatt nem tudott elutazni a Charlotte Bobcats elleni vendégszereplésre.

A texasi együttes alaposan megszenvedett a sikerért és a fordulatos találkozó végén egyetlen ponttal bizonyult jobbnak a vendéglátóknál.

A nap rangadóját a nyugati első Los Angeles Lakers nyerte könnyedén a legjobbját Joel Embiidet nélkülöző Philadelphia 76ers ellen.

A találkozón a vendégek nem tudtak mit kezdeni Anthony Davis és LeBron James kettősével. Előbbi 37 pontot és 13 lepattanót szerzett, míg utóbbi 22 ponttal és 14 gólpasszal zárt.

Eredmények:

Charlotte Hornets-San Antonio Spurs 103-104

Boston Celtics-Brooklyn Nets 120-129 – hosszabbítás után

New Orleans Pelicans-Minnesota Timberwolves 134-139

Oklahoma City Thunder-Los Angeles Clippers 94-109

Denver Nuggets-Golden State Warriors 100-116

Phoenix Suns-Toronto Raptors 114-123

Los Angeles Lakers-Philadelphia 76ers 120-107

Sacramento Kings-Washington Wizards 133-126

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!