Őrült módon beruháznának

Budapest – Csak minden 50. gazdálkodó gondolkodik középtávon gazdaságának visszafejlesztésében.

A mezőgazdasági termelést hivatásszerűen, azaz árutermelés céljából folytató gazdálkodók kétharmada tervezi gazdaságának fejlesztését a következő 2–3 évben. Több mint négyötödük tervez beruházást öt éven belül. Ugyanakkor csak minden ötvenedik gazdálkodó gondolkodik középtávon gazdaságának visszafejlesztésében, megszüntetésében.

Kapcsolati tőke

A megkérdezettek négyötödénél volt beruházás az elmúlt öt évben, és tízből nyolc tervez beruházást a következő öt évben, tehát 2021-ig, vagyis a következő európai uniós pályázati ciklus elejéig – derül ki az AgroStratéga elemzéséből. Ez négy százalékpontos emelkedést mutat a megelőző ötéves időszak adatához képest, ami egyértelműen jelzi a beruházási hajlandóság növekedését. Ha felkészülten akar nekivágni a 2017-es agárévnek, ha első kézből, a hazai agrárszektor meghatározó szakembereitől, véleményformálóitól, vállalatvezetőitől és döntéshozóitól szeretne választ kapni a hazai mezőgazdaságot érintő legfontosabb és legaktuálisabb kérdésekre, érdemes elmenni az Agrárium 2017 Konferenciára, ahol a szakmai program mellett a kapcsolatépítési lehetőségeké a főszerep.

Előre tekintenek

A gazdálkodás középtávú irányát firtató kérdésre a válaszadók minden ötödik felelte azt, hogy a gazdaság változatlan formájú fenntartását tervezi. A válaszok mindössze két százaléka vonatkozott a gazdaság visszafejlesztésére, megszüntetésére. A gazdálkodók százaléka tervezi a gazdaság átadását, eladását, bérbe adását 2–3 éven belül. Több mint háromnegyedük gondolkodik a gazdaság fejlesztésében a következő 2-3 évben. Majdnem minden második gazdálkodó a birtok méretének növelése mellett annak technikai, technológiai fejlesztését is célul tűzte ki (pl. gépbeszerzéssel). További egynegyedük a meglévő birtok gépesítésének színvonalát fejlesztené, bő tizedük pedig a meglévő technikai, technológiai adottságok mellett növelné a birtok méretét. Tehát a gazdaságok kétharmadánál várható beruházás a gépparkba, minden másodiknál pedig földvásárlással vagy földbérlettel a birtokméret növelése a cél.

HBN








hirdetés