Országos sztrájk a megszorítások ellen Spanyolországban

Sztrájkra készülnek kedden a spanyol közalkalmazottak. A kormány múlt hónapban meghirdetett megszorításai miatt vonulnak az utcára.

A munkabeszüntetést a legnagyobb szakszervezetek szervezték, akik szerint nem fair, hogy a közszféra dolgozóit büntetik a kialakult nehézségekért. A BBC brit közszolgálati médium tudósítása szerint Spanyolországban két és félmillióan dolgoznak közalkalmazottként. A szakszervezetek abban reménykednek, hogy többszázezren csatlakoznak a megmozduláshoz.

A madridi kormány májusban döntött a megszorításokról, hogy elkerülje a Görögországéhoz hasonló válságot. Az ibériai országban rendkívül magas hiány alakult ki a túlköltekezés miatt: a deficit 11 százalékot is elérte, az eurózónában megengedett három helyett. A kabinet így átlagosan öt százalékkal mérsékelte a közszféra béreit, befagyasztotta a nyugdíjakat, a régiók támogatására is kevesebb pénzt ad. Több állami beruházás is leállt. A lépéstől Madrid azt várja, hogy helyre áll nem csak az egyensúly, hanem a befektetői bizalom is.

Az Európai Uniót és az eurózónát is a görögországi válság rázta meg. A balkáni államban ugyanis kiderült, hogy az előző, konzervatív kormány nem a valós adatokat tette közzé, és az államháztartási hiány emiatt hatalmas volt. A pénzpiacok rosszabb osztályba sorolták a görögöket, így Athén csak drágán juthatott hitelhez. Az EU és a Nemzetközi Valutaalap végül mentőcsomagot szavazott meg Athénnak.

– Független Hírügynökség –








hirdetés