Helyi gazdaság

2013.04.02. 18:44

Fidesz: Magyarország a kormányváltás óta egyensúlyban tartja pénzügyeit

Budapest, 2013. április 2., kedd (MTI) - Magyarország a kormányváltás óta képes egyensúlyban tartani pénzügyeit, harmadik éve 3 százalék alatti az államháztartási hiány, tavaly pedig még a tervezettnél is alacsonyabb volt, és ezt megszorítások nélkül, a családok terheinek csökkentése mellett érte el az Orbán-kormány - közölte a Fidesz-frakció kedden, arra reagálva, hogy az MSZP szerint a kormány "irtózatos megszorítások" árán érte el a 2,1 százalékos államháztartási hiányt.

Józsa István, a szocialisták gazdaságpolitikáért felelős frakcióvezető-helyettese a Magyar Nemzeti Bank kedden közölt adatait úgy kommentálta, hogy a hiánycél teljesült, a hiányérzet maradt, sőt fokozódott.

A Fidesz MTI-hez eljuttatott közleménye szerint csoda, hogy Józsa István nyilatkozatát hallva "nem szakad le az ég" azok után, hogy a baloldal nyolcéves kormányzása alatt ezt nem tudta teljesíteni. A Gyurcsány- és a Bajnai-kormányok pazarló, hozzá nem értő politikája csaknem Görögország sorsára juttatta Magyarországot - tették hozzá.

Az ország már megfizette a baloldal szélsőséges politikájának árát: az embereket 2002 és 2010 között sorozatos megszorítások sújtották, az országot pedig az Európai Unió büntette - írták.

Szemben a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányokkal, amelyeknek egyetlen olyan évük sem volt, amikor felelősen tudtak volna gazdálkodni az ország pénzével, és csak hitelek felvételével voltak képes működtetni az országot, Magyarország ma pénzügyileg stabil. A kormányváltás óta kitartóan tudja őrizni az államháztartási egyensúlyt, a kormány egyetlen fillér hitelt sem vett fel, és eközben csökkentette a családok terheit - hangsúlyozták.

A Fidesz szerint ezzel szemben a Gyurcsány-Bajnai-szövetség ma is a megszorítások pártján áll: minimálbér-csökkentési javaslatuk másfél millió ember fizetését veszélyeztetné, egymillió családtól vennék el a családi adókedvezményt, a munkát terhelő adókat megemelnék, tandíjjal és vizitdíjjal sújtanák az embereket, 40 százalékos adókulcsról beszélnek, bevezetnék az ingatlanadót, és eltörölnék az öröklés illetékmentességét - sorolták.

A baloldal politikája szerint újra a bankok terheit kellene csökkenteni, nem pedig a lakosságét. "Hazánk nem kér többet abból a szélsőséges politikából, amely nyomorba taszította, eladósította és tönkretette Magyarországot" - zárul a Fidesz-frakció közleménye.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában