Országos bajnok lett a fiatal debreceni súlyemelő

Országos bajnok lett a fiatal debreceni súlyemelő
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Az országos bajnok Kusai Kristóf a következő esztendőben már nemzetközi viadalon tenné le a névjegyét.

Hazánk legtehetségesebb súlyemelői harcoltak meg egymással a szeptemberi junior országos bajnokságon, a versenyt Kecskeméten rendezték. Debrecent Kusai Kristóf képviselte – méghozzá eredményesen –, a 69 kilogrammosok között induló fiatal 200 kg–ig jutott összetettben (szakításban 92 kg–os egyéni csúcsot, míg lökésben 108 kg–t ért el), aminek köszönhetően a dobogó legfelső fokára állhatott az eredményhirdetéskor.

Súlycsoportot váltottak

– Korábban kipróbáltam a teniszt és futballoztam is. A súlyemelést két és fél évvel ezelőtt kezdtem el, eleinte csak edzésekre jártam, de másfél éve már versenyszerűen űzöm. Úgy vélem, ez egy gyönyörű és rendkívül technikás sportág – idézte fel a kezdeteket a Hajdú–bihari Naplónak Kusai Kristóf.

A cívisvárosi tehetség az Ózdi SFC színeiben indult az ob–n, amelyre kőkemény tréningekkel készült. Milyen reményekkel utazott el a „hírös városba”?

– A bronzérmes pozíciót tartottam reálisnak a verseny előtt, hiszen komoly riválisok, többek között országos bajnokok és csúcstartók indulására számítottam. Aztán a mérlegelésnél kiderült, hogy egyik fő vetélytársam alacsonyabb, míg a másik riválisom nagyobb súlycsoportban szerepel. Ennek ellenére három nagyszerű sportolóval kellett megküzdenem, ők is kiválóan teljesítettek, és jókat emeltek, de szerencsére kicsivel lemaradtak tőlem – mesélte az egykori olimpikon, Kecskés Zoltán tanítványa, aki hozzátette, hogy a fogyasztással nem szokott jelentősebb problémája adódni.

Az első hely nem tette jóllakottá Kristófot, sőt már egy komoly célt is kitűzött maga elé.

– Szeretnék kijutni a jövő évi utánpótlás Európa–bajnokságra, ha ez összejönne, akkor kiugró eredményt akarok elérni Magyarországnak. Idén még két fontos megmérettetés vár rám: december elején Pécsen, majd a hónap végén a téglási Hajdú Zrt. Kupán próbálok minél jobb teljesítményt produkálni – zárta mondandóját az ambiciózus súlyemelő.

HBN–BÁ



Sporthírek






hirdetés