Országos bajnok a debreceni aquatloncsapat!

A bajnokcsapat
A bajnokcsapat - © Fotó: Magánarchívum
Debrecen – Idei harmadik bajnoki címüket szerezték a DSC-DSI ifjúsági triatlonistái a közelmúltban Balassagyarmaton megrendezett aqua­t­lon országos bajnokságon: az Arany Attila, Balogh Milán, Tóth Milán összetételű csapat hatalmas fölénnyel, több mint négy perccel utasította maga mögé a második helyezett újbudai csapatot.

A versenyen az 5 kilométeres futás után a nyírjesi tóba ugrottak a sportolók, ahol 750 méter úszás teljesítése várt rájuk. A vízi tusa után azonnal futócipőt húztak a versenyzők a záró, 2,5 kilométeres futószám előtt. A végeredmény a csapatonkénti három sportoló egyéni célidejének összeadása után alakult ki. Arany Attila a szegedi triatlon diák­olimpiai ezüstérme után, ismételten az országos bajnoki dobogó második fokára állhatott. Tóth Milán negyedik, míg Balogh Milán a szintén előkelő 6. helyet szerezte meg.

Óriási eredmény, hogy a debreceni sportolók mindhárom sportágukban országos bajnoki címet szereztek. Az áprilisi kaszói Duatlon OB sikere után, májusban a Triatlon Klubcsapat OB-n is diadalmaskodtak, míg a nógrádi seregszemlém aquatlonban koronázták meg szereplésüket. Nem véletlen, hogy mindhárom ifjú triatlonista meghívást kapott a szlovákiai Ógyallán megrendezendő Olimpiai Reménységek Versenyére, ahol a magyar színeket képviselik.

HBN

Címkék: ,







hirdetés