Orlandói lövöldözés – Nyilvánosságra hozták a merénylő telefonbeszélgetéseinek összes leiratát

Washington – Republikánus nyomásra az igazságügyi minisztérium és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) megváltoztatta reggeli döntését és hétfő délután teljes egészében nyilvánosságra hozta az orlandói tömegmészárlás elkövetőjének a rendőrséggel és az FBI embereivel folytatott telefonbeszélgetéseinek a szövegét.

A hétfő reggel még szerkesztett formában és csak részlegesen nyilvánosságra hozott dokumentumok között nem volt annak a korábbi értesülésnek nyoma, hogy a merénylő, Omar Mateen, felesküdött az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vezetőjére, Abu Bakr al-Bagdadira.

A döntést elfogadhatatlan “cenzúrának” és “felháborítóan nevetségesnek” minősítette Paul Ryan, a képviselőház republikánus elnöke.

A kormányzat és az FBI illetékesei döntésüket részben azzal indokolták, hogy nem akartak publicitást adni a terrorszervezeteknek a gyűlöletes propagandájuk népszerűsítéséhez. Paul Ryan egyenesen Barack Obama elnököt okolta a döntésért. Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szokásos napi sajtótájékoztatóján elhárította a felelősséget, mondván, hogy az elnöknek semmi köze nincs a telefonbeszélgetések leirataihoz. Ez a minisztérium és az FBI döntése volt, hozzájuk forduljanak tiltakozásaikkal – fogalmazott.

– MTI –








hirdetés