Őrizetbe vették a halálos balesetet okozó sofőrt

Akt.:
Őrizetbe vették a halálos balesetet okozó sofőrt
© Fotó: police.hu
Debrecen – Halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség gyanúja miatt indult eljárás a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. május 31-én 22 óra 45 perc körüli időben egy Suzuki típusú személygépkocsi közlekedett Debrecenben, a Dóczy József utca belső forgalmi sávjában, a Bólyai utca felől a Móricz Zsigmond utca irányába. A sofőr haladása során a Dóczy József utca és Martonfalvi utca kereszteződésében a kijelölt gyalogos átkelőhelyen eddig tisztázatlan körülmények között elütötte az ott éppen áthaladó 78 éves nőt és 81 éves férfit.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A baleset következtében az idős nő a helyszínen életét vesztette, a férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A rendőrök a balesetet okozó N. Jánost a helyszínről előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók a 25 éves helyi lakost gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására.


Gyalogátkelőhelyen gázoltak halálra egy nőt Debrecenben
A helyszínen életét vesztette egy nő, akit egy személyautó gázolt el egy gyalogátkelőhelyen Debrecenben vasárnap késő este – közölte a rendőrség a police.hu oldalon.








hirdetés