Őrizetbe vették a hajnali budapesti halálos gázolás gyanúsítottját

Budapest – Őrizetbe vettek egy 30 éves esztergomi nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy szombat hajnalban Budapesten, egy gyalogátkelőhelyen halálra gázolt egy fiatal nőt, és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton a honlapján azt közölte: a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsított szombaton 0 óra 30 perc körül a Nina és Valdemar Langlet rakpart Szabadság híd alatti részénél, a kijelölt gyalogátkelőhelyen elgázolt egy 25 éves nőt, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A gyanúsított esztergomi nő segítségnyújtás nélkül elhajtott.

A rendőrök három órán belül megtalálták az autóját, a nőt pedig a XIX. kerületben elfogták. Segítségnyújtás elmulasztásának megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

– MTI –








hirdetés