„Óriásiak a lehetőségek, amik a Lokiban rejlenek”

Kósa Lajos az épülő stadion lelátóján, 2014-ben / A DVSC szurkolótábora az új arénában
Kósa Lajos az épülő stadion lelátóján, 2014-ben / A DVSC szurkolótábora az új arénában - © Fotók: Derencsényi istván
Debrecen – A férfi kosárlabda és a jégkorong kifejezetten egyetemi sportág.

Több tanulmány is foglalkozott már azzal, hogy a magyar futball piaca, avagy a magyar futballt körülvevő társadalmi érdeklődés potenciálisan mekkora.

A Fradié a legnagyobb, hiszen másfél millió ember mondta azt, hogy érdekli a klub. A második a DVSC 600 ezerrel – minden fővárosi csapatot megelőzve. Ezt tudjuk, érezzük mi is, akik debreceniek vagyunk. Ezt a potenciált ki kell használni! – hangsúlyozza Kósa Lajos honatya, Debrecen korábbi polgármestere.

A vidék legjobbja

A ma tárca nélküli miniszterként is dolgozó politikus úgy véli: a Lokiban rejlő lehetőség óriási. A DVSC azonban a jelenlegi keretekkel, ahogy most működik, elérte a csúcsot. Ennél nem lesz jobb. Ha tovább akar lépni, változtatni kell. Eljutott a BL- és Európa Liga-csoportkörökig, voltak benne hullámvölgyek, dicső időszakok.

A Loki a valaha volt legeredményesebb vidéki futballklub. Ha viszont fejlődni akar, nem csak bejutni valamelyik csoportkörbe, hanem meccseket is nyerni, esetleg továbbjutni és tavasszal is játszani, akkor ahhoz a jelenlegi kereteket jelentősen át kellene alakítani. Ez azt jelenti, hogy új támogatókat kell találni, új stratégiai partnerekre van szükség, akik benne vannak az európai futballpiac vérkeringésében, és szakmai kapcsolatokra is szükség van, friss szemléletre. – Meggyőződésem, hogy Herczeg András személyében nálunk dolgozik az egyik legjobb edző, aki előtt le a kalappal, ám ezzel együtt az edzőképzésben is szükségünk van külföldi tapasztalatokra, az utánpótlásképzésben, -nevelésben csereprogramokra.

Minden egyben

Ha előre akarunk lépni, ez a feladat. Ez azt jelenti, hogy a DVSC-nek szervezeti megújításra is szüksége van. Hogy ez mit jelent pontosan, azt a várossal együtt kell majd kidolgozni.

A cél nem lehet más, mint az, amit képletesen annak idején az Oláh Gábor utcán mondtam egy Loki-meccs előtt, akkor, amikor a város belépett tulajdonosként.

Így hangzott:

játszunk mi még BL-meccset a Barcelonával a Nagyerdei Stadionban”.

Akkor ezt sokan képtelenségnek tartották, ám azóta sok víz lefolyt a Dunán. Nyertünk bajnokságot, nem is egyet, voltunk BL-csoportkörben, játszottunk tétmeccset európai óriásokkal – mint a Liverpool, Manchester, Lyon –, és miénk Magyarország legszebb stadionja, a Nagyerdei Stadion.

df

Fotó: Derencsényi István

Most már minden egyben van, a szervezetfejlesztés jön, ha utol akarjuk érni a legjobbakat – sorolta a honatya.

Stratégiai megállapodás

A keretek átalakítása tehát akár a tulajdonosi kört is érintheti? – kérdeztük végül a politikustól. „Nyilvánvalóan” – felelte tömören Kósa Lajos. Kifejtette: az már most is örömteli, hogy körvonalazódott egy stratégiai megállapodás a város és az egyetem között. Az egyetem ma a legsportosabb az ország összes egyeteme közül, itt értik a legjobban, hogy mit jelent a sport marketingben, ismertségben, lehetőségben és szemléletben. A stratégiai megállapodás lényege, hogy vannak kifejezetten egyetemi sportágak, mint például a férfi kosárlabda és a jégkorong, amelyek a DEAC színeiben vesznek részt a hazai élvonalban.

Követendő példa!

A városnak, már csak a DVSC tulajdonosaként is a futballra és a női kézilabdára kell koncentrálnia.

Ez a megállapodás nyugodtan mondhatom, korszakos a magyar élsport történetében, s remélem, más egyetemek is követik a debreceni példát!”

– hangsúlyozta Kósa Lajos.

HBN–VA


Kósa Lajos képviselőként immár 28 éve dolgozik Debrecenért
Debrecen - Kósa Lajos a nagyvárosok fejlesztéséről, a Nagyállomásról és a családját érintő ellenzéki vádakról is beszélt. Interjú a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterrel, debreceni országgyűlési képviselővel. Meg kell vizsgálnunk az országos légiforgalmi stratégia ...