Óriási bravúr kell ahhoz, hogy boruljon a papírforma Dunaújvárosban

Kelemen Éva
Kelemen Éva - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Komoly próbatétel előtt áll a DVSC-TVP női kézilabdacsapata, az NB I. 15. fordulójában a Dunaújvárosi Kohász vendégeként lépnek pályára szombaton 18 órától a hajdúságiak.

A vendéglátók 20 ponttal a harmadik pozíciót foglalják el a tabellán, míg a cívisek 12 egységgel a 7. helyen állnak. A jelenlegi és egykori válogatott játékosok egész sorát felvonultató újvárosiak az elmúlt hét végén kiharcolták az EHF Kupában a negyeddöntőbe jutást a Siófok ellen. A szombati találkozó favoritja egyértelműen a Zdravko Zovko edzette társaság, ám némi bizakodásra adhat okot a debreceniek számára, hogy a pontvadászat 4. fordulójában 26–24-re legyőzték a Kohászt a Hódosban.

Klasszisok ellen

– Finoman szólva sem lesz könnyű összecsapás a számunkra, a papírforma egyértelműen a Dunaújváros mellett szól, ráadásul fűti őket a vágy, hogy visszavágjanak a debreceni vereségért – kezdte a beszélgetést Kelemen Éva, a Loki balszélsője.

– Minden poszton remek kézilabdázók szerepelnek a riválisunknál – elég megemlíteni többek között Bulath Anitát, Triscsuk Krisztinát, Kovács Annát, Azari Fruzsinát, Vincze Melindát, Oguntoye Viktóriát és Triffa Ágnest –, így nem az egyénekből, hanem a csapatból készültünk fel. Ha nagyon jól védekezünk, sikerül megakadályoznunk a gyors lerohanásokat, s a lövőiket nem engedjük betörni, illetve betartjuk a taktikai utasításokat, akkor lehet esélyünk egy jó meccsre. Természetesen mindent elkövetünk majd a minél jobb eredményért, de számunkra a jövő hét lesz igazán fontos, amikor szerdán Magyar Kupa-mérkőzést játszunk a Váccal, és a Fehérvár érkezik hozzánk bajnokira. Ezek a találkozók valóban létfontosságúak lesznek – fogalmazott a debreceni kézilabdázó.

Jó az irány

Kelemen Éva kitért a klubnál folyó munkára is. – Sok idő kell ahhoz, hogy begyakoroljuk és elsajátítsuk azokat a dolgokat, amelyeket az új edzőnk, Tone Tiselj kér tőlünk. Rengeteget dolgozunk az edzéseken, ennek előbb-utóbb látszatja kell, hogy legyen! Szerintem jó úton járunk, de nagyon sok mindenben fejlődnünk kell még! – mondta határozottan a Loki 17-ese.

HBN-BN



Sporthírek






hirdetés