Helyi közélet

2015.03.26. 13:15

Sok vagy minden múlik a polgármesteren

Szentpéterszeg - A polgármesterek szerepe elévülhetetlen a kistelepülések fenntartásában.

Szentpéterszeg - A polgármesterek szerepe elévülhetetlen a kistelepülések fenntartásában.Az a közel 630 milliárd forint, ami az államtól bekerül az önkormányzatok részére a rendszerbe, az kevesebb, mint amit az önkormányzatok befizetnek az államnak, erre is alapozva jogunk van vitát, egyeztetést, igényt megfogalmazni, ami a működésünk szempontjából is elengedhetetlen - fogalmazott dr. Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke a szervezet szentpéterszegi konferenciáján szerdán. A kistelepüléseket szólították meg a vidéki konfereciasorozat ezen állomásán, hiszen a MÖSZ-elnök állítja, a magyar kistelepülési rendszer a világörökség része. Ez a szektor életképes, ha levegőhöz juttatják. Emberközelibb a működése, hiszen az itt élők jó része a mai napig nem neten vagy telefonon, hanem élőszóban intézi ügyeit.

A házigazda, Olajos Mihály polgármester az 1170 lakosú település minden hátrányát és előnyét ismeri. Előnye épp a kicsisége, a jó közbiztonság (hiszen ha valaki megjelenik, azonnal tudják, idegen-e), a sok civil és összetartó közösség, amely összhangban a vezetéssel évi 4-5 rendezvényt szervez a helyieknek.

 

- Az iskolánk immár a KLIK-nél van, 20 millióval konszolidáltak minket, azóta picit jobb a helyzet - mondta a polgármester. - Csak pályázatból tudunk fejlődni, minimum 70 százalékos támogatottságúakat keresünk - tette hozzá. A vezető elárulta, kicsit féltek a közfoglalkoztatástól, hiszen ha van száz munkanélküli, s azt mindet foglalkoztatni akarják, nehéz érdemi munkát találni nekik. Ezen némiképp az értékteremtő közfoglalkoztatás segített, a településen bele is vágtak mindenbe, növénytermesztésbe, állattenyésztésbe, hogy boldoguljanak.

És ami rossz

A helyi iskolások 30 százaléka továbbtanul, diplomát szerez, s nem tér vissza. Aki marad, és nem képzi magát, nem tud elhelyezkedni, helytállni a versenypiacon - emelte ki Olajos Mihály. Az önkormányzatokról általánosságban elmondta, hogy egyre nehezebb körülmények között dolgoznak, s mivel sokan kihátrálnak az önkormányzati szövetségekből, az érdekek közös egyeztetése is nehezebb. Érdemben nem ül le velük a kormány, az egységes fellépés lehetőségét kellene megragadni.

Boldog István parlamenti képviselő maga is 20 éven át polgármesterkedett, most a MÖSZ felügyelő és ellenőrző bizottságának tagja. Beszédében az önkormányzatiságról szólva kiemelte, a kistelepülések fennmaradásában a polgármester szerepe a legnagyobb. Ha jó a polgármester, fejlődik a település, ha nem, előbb-utóbb nem szavazzák meg újra. S bár mostanság, amikor ezek a vezetők a mezőgazdaság felvirágoztatásáért dolgoznak, sokszor "téeszelnöknek" nevezik őket - mondta viccesen, de természetesen nem a téesz feltámasztása a cél.

- Azokban a falvakban, ahol valaha virágzó volt a mezőgazdaság, újra hozzá kell szoktatni az embereket a termeléshez. Hiszem, hogy visszahozható a mezőgazdaság, az emberek újra megtanulják - emelte ki a képviselő. Egy másik aktuális kérdést is felvetett, a polgármesteri fizetést. Hiszen köztudott, hogy a kistelepüléseken egy többgyermekes közfoglalkoztatott többet keres a polgármesternél.

- Kollégáimmal most készítünk egy beadványt, amely 1500 és 5 ezer, valamint 5 ezer és 10 ezer lakos közötti településeket is differenciál, vagy nő a vezető bére - osztotta meg a hallgatóságával, s kistelepülések képviseletében megjelent szakemberekkel, vezetőkkel.

A konfereciához kapcsolódva hamarosan a dr. Gémesi Györggyel a vidékfejlesztésről készült beszélgetésünket is közreadjuk.


Tavasszal konzultálnak

A Magyar Önkormányzatok Szövetsége március és május között konferencia-sorozatot szervez a településvezetők számára vidékfejlesztés mint fenntartható fejlődés címmel. A konzultációk során olyan, a vidék Magyarországát leginkább foglalkoztató témák kerülnek terítékre, mint az új vidékfejlesztési program, a Közös Agrárpolitika első éve, az agrártámogatások új rendszere, a polgármesterek szerepe a kistelepülések fennmaradásában, a vidék mint a Nemzeti Kulturális Örökség része, a kistelepülések szerepe a magyar mezőgazdaság fejlesztésében, az aktuális vidékfejlesztési pályázatok, a közfoglalkoztatásban rejlő lehetőségek, a helyi készítésű termékek, a megújuló energiaforrások alkalmazása a településüzemeltetésben, illetve az önellátás és az öngondoskodás. Az előadók között lesznek az érintett minisztériumok és államtitkárságok képviselői, illetve a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat megyei referensei is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában