Öregdiákok találkoztak

Öregdiákok találkoztak
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Bográcsozással, index aláírással, Alma és Dió Klubos “bulival” várták szombat este az egykori egyetemistákat az Alumni Találkozón a Klinika Moziban.

Tanárok és diákok, idősek és fiatalok, bölcsészek, biológusok, orvosok, vegyészek és közgazdászok, néhány éve és több évtizede végzettek is ellátogattak az Alumni Találkozóra május 16-án. A múltidéző programon a sokféle embert egy közös cél hozta össze: az Alma Mater szeretete és az egyetemi évek szép emléke.

Miközben rég nem látott barátok üdvözölték egymást, a nosztalgiázáshoz a ’90-es évek híres Alma és Dió Klub hangulatának jegyében DJ Doki keverte a zenét, a bográcsban pedig pörkölt és slambuc főtt. Az este során előkerültek az indexek, melyeket Végső János írt alá, és örömmel idézték fel a jelen lévők a közös emlékeket Szász Tibor tanár úrral, egykori gazdasági főigazgatóval is, aki sokszor támogatta az akkori diákvezetőket a programok megvalósításában. Volt tombolasorsolás is, melyen a legendás bulik jegyében marcipán almával és dióval díszített torta, pezsgő és pizza talált gazdára. A jó hangulatú találkozón a régi hallgatók felelevenítették a tanárok névsorát, az emlékezetes vizsgákat, a feledhetetlen bulikat, a diákcsínyeket és a pezsgő közösségi élet legfontosabb eseményeit, köztük a gólyatábort, a diákrektor választást és a szakesteket.

A szervezők hagyományteremtő szándékkal indították útnak a találkozót, így a tervek szerint jövő májusban újabb nosztalgia estre hívják majd az Alumni közösséget.

– unideb.hu –








hirdetés