Orbán mindenképpen tartja az idei hiánycélt

Orbán mindenképpen tartja az idei hiánycélt
120 milliárd forintos megtakarítást célzó intézkedést vezet be mostantól a közszférában a kormány – derült ki Orbán Viktor szavaiból. A miniszterelnök kedden nyilatkozott az MTV Az Este című műsorának.

A politikus a már ismertetett, a közszférát érintő, megtakarítást jelentő intézkedések közül a költségstopot, a dologi kiadások befagyasztását, a bértömeg-gazdálkodás bevezetését emelte ki. Jelezte, hogy a bankoknak a tervek szerint három évig kellene évi 200 milliárd forintot fizetniük nyereségükből a költségvetésnek, szemben azzal, hogy az idén csak 13 milliárd forintot terveztek.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy mindenképpen tartani fogja az idei költségvetésben szereplő hiánycélt. Mint mondta: ezt örökölte, és ezen nem tud változtatni. Jelezte, hogy napokon belül a parlament elé kerül a költségvetés módosítása. A miniszterelnök véleménye alapján megjósolhatatlan, hogy idén mekkora lesz a gazdasági növekedés. Ehhez hozzáfűzte, hogy ezt a büdzsét nem az általa vezetett kormány állította össze.

A kedden a parlamentben bejelentett 29 pontos, a gazdaság átalakítását célzó akcióterv részleteiről szólva a kormányfő elmondta, hogy a kis és közepes vállalkozásokat érintő társaságiadó-csökkentést, amely 19-ről 10 százalékra mérsékelné az adót, szeptember 1-től akarják bevezetni. A 16 százalékos egykulcsos adót a kormány január 1-től, kétéves átmenti idővel akarja átvezetni az adórendszeren.

– Független Hírügynökség –