Órán garázdálkodott

Órán garázdálkodott
© Fotó: police.hu
Hajdúhadház – Rá akart ijeszteni osztálytársára az a 14 éves fiú, aki tanítási idő alatt két széket is összetört egy hajdúhadházi iskolában.


Egy hajdúhadházi általános iskola igazgatója tett 2015. február 19-én 12 óra 21 perckor bejelentést a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába arról, hogy az egyik tanulójuk – tanóra alatt – több berendezési tárgyat összetört.

A járőrök a helyszínre mentek, és előállították a Hajdúhadházi Rendőrkapitányságra a 14 éves fiatal fiút, aki a gyanú szerint osztálytársával az angol óra végén összeveszett, majd egy széket a feje fölé emelt és erőből a földhöz vágta, miközben azzal egy másikat is eltört.

A fiatalkorút a nyomozók garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A fiú beismerő vallomásában elmondta, hogy az iskolában, az 5. óra alatt összeveszett osztálytársával, akinek egyszer a kezével a fejére ütött, ezután, hogy megijessze őt egy széket felemelt, amivel az osztálytársa melletti székre csapott.

– police.hu –








hirdetés