Optimista jövőképet vázolt fel Debrecen polgármestere

Papp László
Papp László - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Az új főpályaudvar, a dinamikusan fejlődő repülőtér, oktatási intézményeink, a tervezett nemzetközi iskola, a megújuló színházak, az épülő kertségi úthálózat, a továbbszépülő Nagyerdő mind-mind azt mutatják, hogy a város fejlődése várhatóan 2016-ban is töretlen és dinamikus lesz – hangsúlyozta újévi köszöntőjében dr. Papp László.

A Kodály Kórus – a Nagytemplomban tartott – ingyenes újévi koncertje előtt Debrecen polgármestere beszédében kijelentette: a város gazdasága az elmúlt év adatai alapján erősebb, mint bármikor korábban, és ennek köszönhetően jelentősen nőtt a megyeszékhelyen munkát vállalók száma.

„A város töretlen fejlődése érdekében a kormánnyal megkötött megállapodások, és ezek folyományaként több mint százmilliárd forint, amelyet a következő öt évben használhatunk fel, biztosítani tudja, hogy Debrecen vonzó életminőséget, biztonságot nyújtson polgárai számára, képes legyen munkát adni, valamint vezető szerepe legyen a bennünket körülvevő nemzetközi régióba” – fogalmazott a városvezető.


Fekete Károly Fekete Károly | Fotó: Derencsényi István ©

A Könyörgés a békéért című hangverseny a béke világnapján még erősebb hatással közvetítette az üzenetet, amelyet 1968-ban VI. Pál pápa célul tűzött ki az ünnep kezdeményezésével: az előttünk álló évben törekedjünk arra, hogy békében éljünk önmagunkkal, mindenkivel és mindennel. Erre hívta fel a figyelmet Fekete Károly is. A Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke megfogalmazta, szinte mindannyian áldozatul esünk a személyes kapcsolataink kis világát, folytonosan felhasító békétlenségnek. Divatos tanfolyamokon tanítják mostanság a konfliktusok menedzselését. Vajon lenne-e jelentkező olyan tanfolyamokra, amelyeken egymás megértésére, megbecsülésére oktatnák a résztvevőket? Napi téma a klímaváltozás, a pusztító viharok, de vajon ki vigyázza indulatkitöréseinket? Egyre többen kezeltetik magukat lelki panaszokkal, de vajon hányan fordulnak, ahhoz a Krisztushoz, aki az év végéig követi őket? Hányan fogják fel, hogy az ember természetes létmódja, a karácsony után még sűrűbben, aztán egyre ritkábban emlegetett szeretet? – tette fel a súlyos kérdéseket az egyházi elöljáró. Isten országának polgárai, akik már megélték ezt az ajándékot, tovább tudják közvetíteni a békétlen, háborgó, acsarkodó embertársaik felé – zárta, majd reményét fejezte ki, hogy a következő esztendőben a szürke hétköznapokon is teljen az egyéni, családi, nemzetközi feszültségek enyhítésére.

HBN–HABE








hirdetés