Ophélie – Már értesítették a családot és a francia hatóságokat

Már értesítették a magyar
rendőrök a családot és a francia
hatóságokat arról, hogy nagy
valószínűséggel a Budapesten
eltűnt francia Ophélie holttestét
találták meg csütörtök este a
Dunában. Biztosat csak a DNS-vizsgálat
után lehet majd mondani.


Délután hat óra körül
hajósok értesítették a
vízirendőröket arról, hogy egy
női holttestet találtak a
Dunában Csepelnél. A helyszíni
szemle késő éjszakáig
elhúzódott. A holttesten
lévő ruhák, ékszerek
és a testalkata alapján nagy
valószínűséggel
kijelenthető, hogy a decemberben Budapesten
eltűnt francia diáklány,
Ophélie holtteste került
elő – mondta el a Független
Hírügynökségnek Kormos Endre, a
Budapesti Rendőr-főkapitányság
sajtóügyeletese.


Éjjel már elvégezték az
igazságügyi-orvosszakértői
boncolást, ennek első adatai szerint a
lány halálát
vízbefulladás okozta,
bűncselekményre utaló jelet nem
találtak. Biztosan kijelenteni azonban, hogy
Ophélieről van szó,
csak a DNS-vizsgálat után lehet majd –
tette hozzá Kormos Endre.
Tóth Gábor, Budapest
rendőrfőkapitánya a
köztévé reggeli
műsorában úgy fogalmazott, hogy
“szeretnék nagyon rövid idő alatt”
lezárni a vizsgálatot. A magyar
rendőrök egyébként már
értesítették a francia
hatóságokat és a családot
is a történtekről.

Ophélie Bretnacher december
4-én tűnt el Budapesten: annyit
lehetett tudni, hogy este egy VII. kerületi
szórakozóhelyen volt a barátaival,
majd onnan egyedül indult el.
Táskáját, benne személyes
irataival és telefonjával a
Lánchíd pesti
pillérénél találta meg egy
Magyarországon tanuló olasz egyetemista.


Külön nyomozócsoport alakult a
lány felkutatására. Több mint
120 tanút hallgattak meg, köztük sok
egyetemisták, akik közelről
ismerték a diákot. Francia
csendőrök is érkeztek, akik egy
speciális készülékkel,
úgynevezett szonárral is
átvizsgálták a Duna
több száz méteres szakaszát,
de a diáklány holtteste nem került
elő.


A környéken lévő
térfigyelő kamerák
felvételeit is közzétették, a
nyilvánosság
segítségével igyekeztek
megtalálni azokat, akik az eltűnés
éjszakáján a
Lánchídnál jártak.


 A Budapesti
Rendőr-főkapitányság
korábban többször is
közölte, hogy nem merült fel olyan adat,
ami bűncselekményre utalna, ám a
lehetőségét nem zárták
ki. A diáklány édesapja azonban
emberrablásra gyanakodott, így
feljelentést tett. Bár ezt
először elutasították,
később a család által emelt
kifogás után a Legfelsőbb
Bíróság mégis elrendelte a
bűncselekmény miatti nyomozást.