Óperencián innen
Hazaértünk – döccen autónk a megyehatáron átgurulva, fel is ébred az utazó; egy polgármester fogalmazta meg találóan: azt gondolják a vezetőink, hogy az ország ezen részén nem járnak emberek? Bizony, míg például Németországban maximum egy évtizeden belül minden utat felújítanak, hazánkban még az országos pályáknak is a foltozás, a kátyúzás jut. Lassan haladnak a beruházások, kevés a pénz rájuk.
Ezt az állítást éppen a közelben cáfolják leginkább, hiszen megyénk nagyobb települései a belvárosuk rehabilitációja keretében használhatóvá, sőt kellemessé teszik a teret, és igyekeznek tehermentesíteni. Debrecen példáját látva a kisebbek is vállalkoztak arra, hogy a lakóikat sétatérre hívják, és – ahogy tapasztaljuk – szinte sportot űznek abból, hogy útjaikat minél nagyobb részét aszfaltozzák. Gyanítom, a dugódíjat mifelénk is leszavaznák, de remélhetőleg sikerül megtalálni az útépítések folytatására – ám nemcsak a mesében -, az aranyat adó szamarat.
