Önként gondoskodik a gólyákról a nyírteleki férfi

Önként gondoskodik a gólyákról a nyírteleki férfi
© Fotó: Janics Attila
Királytelek, Sóstó – Pisla István szívesen eteti a nélkülöző gólyákat, ráadásul öröme is telik bennük.

Ahogy a nagy könyvben meg van írva, március közepén hazatértek a gólyák. Elsőként a hímek érkeztek, hogy elfoglalják fészkeiket, s így várják vissza később jövő párjukat. „Férfias” cselekedet, s nem kevésbé kockázatos, legalábbis amikor ilyen tréfát űz a kései havas zimankó, mint most. Merthogy – akárcsak mi emberek – ezek a szép madarak se számítottak rá, hogy egy utolsó rövid tombolásra váratlanul visszatér a tél. A több ezer kilométernyi utat megtett fészkelők ilyenkor nehezen találnak élelmet a hó alatt. Rájuk fér tehát a figyelem és a gondoskodás, még ha igyekeznek is tartalékot képezni, s az energiájukat sem pazarolják a felmelegedésig feleslegesen.

Emberhez méltó kötelesség

Pisla István soha nem tanulta könyvekből, de jól tudja, leginkább az ember kötelessége, hogy segítsen, s ő szívesen tette az idén is minden nap, amióta – napra pontosan március 20-án – leszálltak ezek a gyönyörű gilicék a tanyája mellett. Neki azért se esik nehezére, mert gyermekkora óta szereti és keresi a természet közelségét, a Királytelek-Sóstón álló tanyát is jószerivel ezért vette meg Nyírtelek közelében 16 évvel ezelőtt, egy természetvédelmi terület szomszédságában.

Évről évre többen

– Összesen 42 gólya érkezett, majd rövid pihenő után két csapatra válva a többségük továbbrepült a megszokott fészkelőhelyére – mesélte lapunknak. – Tíz maradt itt belőlük, közöttük az a kettő-három, amelyek először fedezték fel maguknak ezt a kis nádas-tóval ékes földdarabot. Megfigyeltem, hogy évről évre egyre többen jönnek, az elmúlt ősszel például 8 egyed búcsúzott, most meg már tíz várja a kikeletet rendületlenül. A meteorológiai tavasz közeledtén minden évben várom őket, s ha egy kicsit tovább marad a tél, ennivalót viszek nekik.

Pisla István nem egy dicsekvő természetű ember, előbb nem is akarta e nemes tettét nyilvánosságra hozni, de aztán csak elárult lapunknak néhány részletet. Elmondta, hogy az egyik szupermarketben szerzi be a bezacskózott halat, amiből este-reggel kiporcióz nekik egy-egy kilogrammot, s a hálás jószágok nem hagynak belőle egyetlen falatot sem.

Ottjártunkkor is éppen etetett, jól látszott, hogy az a két-három kedvenc már egészen közel odaengedi őt magukhoz, hogy aztán meghozzák a bátorságát a többinek is. – Még öt csomaggal maradt a halból, de ez már elegendő lesz erre a pár hidegebb napra – tette még hozzá.

A portára is bejárnak

A kis sástó valószínűleg a költöző madarak útvonalába eshet, s a vízfelületet látva szúrhatták ki a gólyák is maguknak. Ma már egy tiszta, élhető fauna terül el itt, egyre gazdagabb élővilággal, ahol a gólyákon, vadludakon és a siklókon kívül még a mocsári teknős is boldogan éldegél. Persze nem volt ez mindig így, ám a jó szomszéd gondosságának, és a Hortobágyi Nemzeti Park számtalan segítségének köszönhetően visszatért ide az élet, s a tavat most élő vízbefolyás, a nyírteleki kutak mosó-túlfolyó élővize táplálja. Pisla István még egy nem használt régi villanypóznát is vásárolt a madaraknak, kosárt font a tetejére, s a nemzeti park engedélyével felállította egy kis sziget, a „tocsogó” közepén. A portára időnként a gólyák is bejárnak, mintha „sejtenék”, hogy hamarosan egy régiségekkel, kecses hintókkal gazdagon felszerelt, újjávarázsolt mesevilág születik itt. De ez már egy másik történet, s ha a tanya teljesen megújul, erről is mesélünk majd olvasóinknak.

MJ