Önerőből a magyar bokszvilág élén: a DVSC a legjobb magánkézben lévő bokszklub itthon

Akt.:
Önerőből a magyar bokszvilág élén: a DVSC a legjobb magánkézben lévő bokszklub itthon
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A DVSC bokszklub 2015-ben úgy nyerte meg két fiú korosztály, valamint a teljes női szakág hazai pontversenyét, férfiakat és nőket egybe véve pedig a második helyre ért oda, hogy csak saját neveléséből merített – nem vette át azt a fővárosi trendet, miszerint néhol kész versenyzőket igazolva mutatnak fel valamit –, ráadásul idő közben néhány jelentős felnőtt bokszolót elveszített.

2016-ban sem lehet más a feladat: megmaradni az igen nehéz időket élő magyar ökölvívás régóta eredményes, a jövőnek tehetségeket nevelő egyesületei között. Szabó Sándor klubelnök szerint ez megoldható.

Az immár 18 éve magánkézben lévő, mégis folyamatosan a legjobb három honi egyesület között lévő, s ebből a szempontból Magyarországon a fehér hollók táborát gyarapító DVSC elnökével beszélgettünk. „Voltak távozók és visszatérők a versenyzők és az edzők között is, emellett az utánpótlásban nagy számban tűntek fel az új tehetségek a klubnál. Mondhatjuk, hogy a 2015-ös átmeneti, nagy változásokat hozó év volt a DVSC bokszklub életében?” Szabó Sándor szerint olyannyira igaz a fenti állítás, hogy szinte a fél edzői gárda kicserélődött Debrecenben. A korábban sok éven át a klubért dolgozó Zöld Ferenc távozása év közben történt, ám az érkező Hutai László és csapata, Rácz Irén, Fényes Zsolt, illetve az év második felében reaktivált rutinos Tivadar Lajos munkája nyomán új idők köszöntenek az egyesületre. Ám visszatért a klub kötelékébe a körösszakáli bunyót koordináló Dr. Vígh Balázs és csapata is. Mindeközben – a klub motorjaként – Hajdúhadházon Salánki László és a versenyzés mellett edzősködő Nagy Tímea telt házas DVSC-tréningeket tart, ahol alkalmanként mintegy 30 gyerek dolgozik, de az összlétszám 60 főre tehető. Ezek az ifjú tehetségek számos országos és nemzetközi szinten megszerzett éremmel büszkélkedhetnek tavalyról.

Szabó Sándor úgy véli, új lendületet adott a hadházi bunyónak, amikor saját erőből megvásárolták az ottani bokszteremnek otthont adó épületet, amit fenntartanak azóta is. Ennek a vonalnak az erősítése egyébként is kiemelt jelentőséggel bír, hiszen az elnök szerint alig képes az egyesület megtartani legjobb felnőtt bokszolóit. Nekik ugyanis jogos igényük van a megélhetéshez szükséges pénzre, ám a DVSC lehetőségei korlátozottak, így van, aki tavaly a magánéletben próbált boldogulni. Közülük néhányan olykor lejárnak edzésre, de egyértelmű, hogy a korábbi magyar bajnok Nagy Péter és Deél Szabolcs, vagy az utánpótlásban mindent megnyerő, éppen felnőtt korba lépő Komor László egyaránt nagy veszteség a sportág számára – tette hozzá a klub elnöke.


Fotó: Magánarchívum Fotó: Magánarchívum ©

A körülmények mellett bravúrnak számító 2015-ös eredmények – amelyekből Salánki Lászlóék oroszlánrészt vállaltak – után 2016 olimpiai esztendő lesz. Nagy Tímeának még van esélye arra, hogy ott legyen Rióban, ám nehéz lesz ezt kivívnia a kiváló sportolónak. Emellett Szabó Sándor idén a tavalyi országos serdülő és junior csapatbajnoki aranyakat követően – a korábbi évekhez hasonlóan – az ifik között is a legjobbak közé várja a fiatalokat. A nőknél szintén meghatározó klubja a DVSC a magyar ökölvívásnak. A felnőtteknél pedig az értékek megtartása és a kitartó bunyósok továbbfejlesztése a legfontosabb.

„A mostani juniorok és ifik ideális korban vannak, a 2020-as olimpián akár számolni is lehet majd néhányukkal – célunk, hogy ezt elérjük” – jegyezte meg Szabó Sándor, aki úgy érzi a 2015-ös remek utánpótlás-eredmények egy 4-5 éve tartó építkezésnek köszönhetőek.

A klubvezetőt megkérdeztük a honi boksz általános állapotáról is. „A magyar utánpótlás egészében véve jó, ahogy nálunk is. Viszont a felnőttek között alig találunk egy-két versenyzőt, akit nemzetközileg is elismernek. Az első perctől fogva mondtam, hogy mindez azért van, mert a felnőttek egzisztenciális problémái nem megoldottak, ezért nem tudnak csak a bokszra figyelni vagy abbahagyják idővel. Amíg ezt nem tesszük rendbe, ne is várjunk komoly produkciót ezen a szinten” – mondta a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnökségében is dolgozó Szabó Sándor.

Címkék: , , ,


Sporthírek






hirdetés