2011.10.24 14:44; Frissítve: 2011.10.24 14:45


Önbizalom-növelő böszörményi siker

Önbizalom-növelő böszörményi siker
Labdarúgás - Kiütéses győzelmet aratott az új vezetőedzővel kiálló HTE a Sárospatak vendégeként.

Ahogy arról már hírt adtunk, az elmúlt héten lemondott az NB III. Tisza–csoportjában szereplő Hajdúböszörmény vezetőedzője, Lajos Ferenc. Helyét Papp Ferenc vette át a kispadon – a frissen kinevezett szakvezető bemutatkozó mérkőzésén a böszörményi csapat magabiztosan, 6–0-ra hozta a sereghajtó Sárospatak elleni derbit a tizedik forduló alkalmával. – A vendéglátók tabellán elfoglalt helyezése alapján sejtettük, hogy lesz keresnivalónk Sárospatakon, és valóban így is lett. Előzetesen mindig próbálom feltérképezni aktuális ellenfelünket, most sem tettem másként, és a megtudtak alapján állítottam össze a kezdő tizenegyet. Azt gondolom, valóban ennyivel jobbak voltunk riválisunknál, sőt, akár nagyobb arányú győzelmet is arathattunk volna, amennyiben az összes lehetőségünket kihasználjuk. Úgy hiszem, mentálisan helyrerázódott a csapat, és ez a meccs is jót tett a fiúk önbizalmának, ahogy mondtam, együttesünk ennél sokkal többre hivatott. Tetszett a mutatott játék, fegylemzetetten fociztunk, látszott, hogy győzelemre játszunk. A fiatalok, Tóth Tamás, Farkas Gyula és Kolozsi Márk is szépen léptek be a játékba, megmutatták, hogy lehet rájuk építeni, és a tapasztaltakkal, Igor Bogdanoviccsal és Nagy Dáviddal kiegészülve szép eredményt értek el – tudtuk meg Papp Ferenctől, a HTE vezetőedzőjétől, akinek volt tanítványai, a böszörményi női futsalcsapat tagjai is kitettek magukért, hiszen a harmadik körben elért eredményüknek hála már biztos, hogy bejutottak a felsőházba.

HBN–SZADÓ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK BOON - Sport - NB III.
Négyet lőtt idegenben a Cigánd
Egy megyei csapatunk játszott szombaton a labdarúgó NB III Tisza csoportjának 27. fordulójában. tovább »
Kikapott a bajnok idegenben
Két megyei csapatunk lépett pályára szombaton a labdarúgó NB III Mátra csoportjának 27. fordulójában. tovább »
Labdarúgó Magyar Kupa
A labdarúgó Magyar Kupa Borsod-Abaúj-Zemplén megyei selejtező sorozata 5. fordulójának eredményei. tovább »
Hornyák Marcell négyesével győzött a DVTK tartalék
A labdarúgó NB III. Mátra csoportjának 29. fordulójában előrehozott mérkőzésen játszott szerdán a DVTK [...] tovább »
Szerdán: DVTK tartalék – Salgótarján
Szerdán este egy találkozót játszanak az NB III-as labdarúgó bajnokság Mátra csoportja 29. fordulója keretében. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés