Ön tudja, kivel ismerkedik a gyermeke az interneten?

Akt.:
Ön tudja, kivel ismerkedik a gyermeke az interneten?
© Fotó: Getty Images
Debrecen – Snapchat, Twitter, graph search – a világháló és a közösségi média veszélyei ellen vértezték fel a szülőket a Debreceni Egyetemen.

Ismeri a fenti kifejezéseket? Mérget vehet rá, hogy tinédzser korú gyermeke nemcsak ismeri, használni is tudja ezeket az interneten. Viszont, ha nem elég körültekintő, és nincs tisztában néhány alaptétellel – például, ha valamit feltesz a netre, az örökre ott marad – visszaélhetnek jóhiszeműségével, és zaklatás áldozatává is válhat. A Snapchat például egy olyan alkalmazás, amelyen beállítástól függően maximum 10 másodpercig megjelenik a feladó által küldött fotó a címzettnél. Biztonságosnak tűnik, mégis már két gyermek lett öngyilkos emiatt hazánkban.

Az európai gyermekek egyre fiatalabb korban, már hétévesen rendszeresen interneteznek, szüleiknek azonban gyakran fogalmuk sincs arról, hogy eközben milyen hatások érik őket. Egy uniós tanulmány szerint a 9-10 éves gyerekek egyharmada használja napi rendszerességgel a világhálót, a 15-16 éves korosztálynál ez az arány lényegesen magasabb, 80 százalékos.

A fiatal felhasználók számára a közösségi oldalak – például a Facebook, Twitter – nagy jelentőséggel bírnak. Döbbenetes tény, de minden harmadik fiatal lép kapcsolatba ismeretlenekkel, kilenc százalékuk pedig személyesen is találkozott egy világhálón megismert emberrel. Csaknem minden második fiatalnak saját internet-elérhetősége van a szobájában, minden harmadik pedig okostelefonján is rá tud csatlakozni a hálóra, így a szülő gyakran nem is tud az ismeretségről.

Minden tízedik megkérdezett (tizenkét százalék) számolt be negatív élményekről. Szexuális vagy pornográf tartalmakkal a válaszoló gyerekek 14 százaléka találkozott már. Szüleik erről sem tudnak: az érintettek negyven százaléka gondolja úgy, hogy gyermeke még nem találkozott ilyen jellegű képekkel. De olykor az osztálytársak, barátok is válhatnak – akár akaratlanul – veszélyforrássá, akik régebben csak meghúzták volna haragosuk haját, ma már viszont egy gombnyomással megszégyeníthetik az egész iskola előtt.

A szülőknek csupán egynegyede él azokkal a technikai eszközökkel, amelyek segítségével megakadályozhatnák a nemkívánatos tartalmak elérhetőségét. Azt, hogy milyen oldalakat olvasott a gyerek, a szülőknek szintén csak egynegyede követi figyelemmel.

A „Biztonságos iskola” program keretében ezért szervezett tréninget a szülők számára a Debreceni Egyetem Oktatási Igazgatósága, Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja, illetve a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája. „Az internet és a média hatásai a gyermekeinkre” programon a résztvevők Klausz Melinda közösségi média specialista segítségével fejleszthették, bővíthették ismereteiket az internet használatával kapcsolatban, hogy segíteni tudják a gyermekeiket a tudatos internethasználatban.

A program részeként a pedagógusoknak is készült egy új – a tanulók igényeihez jól igazodó – oktatási módszereket tartalmazó tananyag, amely a tanrendbe beillesztve lehetővé teszi a személyes adatok védelmének gyakorlati oktatását. A személyre szabott és a való életből vett példák felkeltik a gyerekek érdeklődését, és növelik az elkötelezettségüket. Emellett olyan szemléletmódot és képességeket ad, amelyek segítségével a gyermekek a tanultakat a jövőben, a gyakorlatban is hasznosítani tudják. Hogy ne váljon belőlük soha áldozat!

– unideb.hu –








hirdetés