Ombudsman: Megalázó körülmények a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben

Megalázó körülmények, túlterhelt személyzet – így jellemezte az ombudsman a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetet.

Akik ugyanis ott vannak előzetes letartóztatásban, átlagosan napi 22-23 órát töltenek bezárva a zárkájukban, feleakkora helyen, mint a jogszabály előír, ráadásul hetente egyszer fürödhetnek öt percig.

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az elmúlt években már többször vizsgálta az előzetes letartóztatásban lévők körülményeit. Már korábban is megállapította, hogy az intézetek túlzsúfoltak, majd a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézet bezárása után ismét vizsgálódni kezdett.

Szabó Máté előzetes bejelentés nélkül tartott helyszíni vizsgálatot a Venyige utcai intézményben, hogy személyesen mérje fel a Gyorskocsi utcai intézet bezárása utáni helyzetet. Azt tapasztalta, hogy a jogszabályokban előírtaknál kétszer több embert tartanak fogva, ez pedig súlyosan sérti az előzetes letartóztatásban lévők emberi méltósághoz való jogát. A személyzet ráadásul – a létszámhiány miatt – túlterhelt.
A biztos szerint az Európai Börtönszabályokban megfogalmazott követelmények nem érvényesülnek. Az előzetes letartóztatásban lévők körülményei ráadásul rosszabbak, mint az elítélteké.

Az ombudsman ismét az igazságügyi és rendészeti miniszterhez fordult, hogy középtávon gondoskodjon a Venyige utcai intézet zsúfoltságának csökkentéséről és a létszámhiány megszűntetéséről. Emellett felkérte, hogy hasonlítsa össze az előzetes letartóztatásban lévők tartási költségeit és a házi őrizetet biztosító “karperecek” beszerzésének és működtetésének költségeit.