Olvasónk írja: Aktív öregkort!

A Napló egy korábbi számában jelent meg Lengyel Zoltán írása Az öregkor „szépségei” címmel.

Mint gyakorló nyugdíjas, túlnyomórészt egyetértek az általa leírtakkal, melyek ellentmondanak – az amúgy is negédeskedőnek ható – „szépkorúak” kifejezéssel. Sem az anyagi állapotunk, sem a rendszeresen jelentkező derék-, térd- és egyéb szervek fájdalmai nem igazolják vissza az egyesek által irigylésre méltónak vélt helyzetünket.

E tények elismerése mellett azonban azt gondolom, hogy mi, időskorúak is sokat tehetünk állapotunk elviselhetőbbé tétele érdekében. A nyugdíjazás napjától passzivitásba vonuló, csak betegségével és az idő múlásával foglalkozó ember saját magát amortizálja. Kétségtelenül nagy az életünkben bekövetkező változás. Ezt a korosztály életének jelentős részét közösségekben töltötte. Család, iskola, munkahely, stb… A nyugdíjazással ezek egy csapásra megszűnnek. A munkahelyi közösség és a család is felbomlik. A gyerekek önállósodnak, és idővel az özveggyé válás is tetézi a magányosságot. A magányosság még jobban sújtja az idős embert, mint az anyagi nehézségek.

De keletkeznek újabb közösségek is. Egyre nagyobb számban jönnek létre az időskorúak által létrehozott nyugdíjas klubok, ahol tíz-tizenkét vagy több időskorú ember egy-két hetenként összejön, az asszonyok hozzák a maguk sütötte pogácsájukat, a férfiak a házi bort és elbeszélgetnek, elénekelgetnek együtt, tartoznak valahová. Ezek idővel kiszélesednek, dalkörök, táncegyüttesek jönnek létre. A klubok látogatják egymást, műsorokat adnak, barátságok szövődnek. De előkerülnek szép számban rejtett tehetségek is, amelyek a napi munka, gondok mellett nem kerültek napvilágra. Számos nyugdíjast ismerek, akiről idős korára derült ki, hogy színvonalasan tud szavalni, énekelni, verset, novellát írni, vagy valamilyen nagyon szép kézimunkát készíteni. Ezekből a tehetséges emberekből Ki mit tud?-ok, szórakoztató műsorok állnak össze, megszületik a korosztály kulturális élete. Ezek az emberek idős koruk ellenére teljes életet élnek önmaguk és a közösség örömére és hasznára.

Ma már Magyarországon több ezer nyugdíjas klub működik, amelyek az idős emberek egy jelentős hányadát foglalják magukba. Ezek a közösségek ébren tartják tagjaik aktivitását, társadalmi beilleszkedésük folyamatosságát. Van-e valamilyen szépsége az öregkornak? Mindenkinek saját magának kell kialakítania az életvitelét, életminőségét, saját igényeinek megfelelően. Aki a nyugdíjazása után megtalálja a maga számára a neki megfelelő új közösséget, nem érzi magányosnak, feleslegessé váltnak magát. Aki meg tudja valósítani önmagát, lehetőséget talál eddig rejtve maradt tehetsége felszínre hozására, annak szép lehet az öregkor is. Jelenleg a társadalom közel egyharmada nyugdíjas. Ez az arány várhatóan nőni fog. Sem nekünk, sem a társadalomnak nem lehet közömbös, hogy ez a nagy és növekvő hányad hogyan érzi magát a bőrében és hogyan tud hasznos, lehetőségeihez képest aktív tagja lenni a nagy közösségnek.

Földes László, Debrecen