Olvasói levél: Több lábon álljunk!

Akt.:
Hajdúszoboszló – Július végén az ipar termelése éves viszonylatban csak 0,2 százalékos növekedést ért el. A kedvezőtlen tendencia már júniusban jelentkezett, júliusban azonban az előző hónaphoz viszonyítva 4,2 %-os visszaesés volt. Az előző 3 évhez képest az ipar most produkálta a legrosszabb eredményt.

A KSH szerint a járműgyártás visszaesése okozta ezt a kedvezőtlen helyzetet. Ugyanis a járműgyártás az ipar termelésének 30 %-át adja, ami azt jelenti, hogy egysíkú a magyar iparág szerkezete, teljesítménye nagymértékben függ a járműgyártástól. A kormánynak olyan gazdaságpolitikát kellene kidolgozni, amellyel más iparágak fejlődéséhez is hozzájárul. A több lábon álláshoz a kis- és középvállalkozások fejlődése is segít, ugyanis ezen vállalkozások a hozzáadott értéknek 55,4 %-át adják. A KKV-k jelentőségét alátámasztja az a tény is, hogy hazánkban a munkahelyek 72,8 %-át a KKV-k biztosítják. Azonban ezen vállalkozások 5 éves túlélési rátája csak 46 %, a fejlett országokban kedvezőbb ez a helyzet.

Ezért is hasznos a kormány azon döntése, amely a Széchenyi kártya program hitelkeretét több hitel típusban emeli. A közgazdászok már bebizonyították, hogy a vissza nem térítendő támogatás helyett célszerűbb a jól kidolgozott finanszírozási források piacának fejlesztése. A hitelnyújtást azonban úgy kell megvalósítani, hogy a kamatköltség ne legyen levonható a társasági adóalapból, a hitelezési forrást felhasználók ne élvezzenek előnyt a tulajdonosi tőkét felhasználókkal szemben.

Nélkülözhetetlennek tartom azt is, hogy KKV-k vezetőit a piaci helyzet várható változásairól tájékoztassák és a vezetők megfelelő ismereteiket bővítsék a gazdasági folyamatokkal kapcsolatban.

Nem csak a gazdasági teljesítmény növelése miatt kell a KKV-kat fejleszteni, az 1990-es években végzett vizsgálataim alapján ugyanis meggyőződtem arról, hogy a KKV-ban dolgozók a nagyvállalatok dolgozóival szemben jobban azonosulnak a vállalat eredményeivel, megalapozottan az az érzés tölti el őket, hogy munkájukkal hozzájárultak a vállalat teljesítményeihez.

A munka lélektan elemzői igazolják, hogy a munkahelyen belüli jó emberi kapcsolatok nem csak a teljesítményt fokozzák, hanem a dolgozók lelki állapotát is javítják. Ez „harci riadós” országunkban különösen fontos.

A KKV-k hasznosságát az is igazolja, hogy az EU Verseny­ügyi Főigazgatósága szemet huny azon versenykorlátozó döntés miatt, amely hozzájárul ezen vállalkozások gyarapodásához.

Azonban a kormánynak nem csak a KKV-k fejlődését eredményező hitelkeretet kell növelni, hanem törekedni kell a makrogazdasági környezet viszonylagos stabilitására, az üzleti élet működését segítő környezet kialakítására, korszerű oktatási, képzési rendszerre, a kutatás, innováció elősegítésére is.

– Dr. Takács Imre, Hajdúszoboszló, közgazda –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés