Olvasói levél: Széchenyi a hazát szolgálta

Hajdúszoboszló – Széchenyi István életútját is emóciók, érzelmek és a racionalitás kormányozta. Kimagasló munkásságának záloga, hogy a hazát gazdagító döntéseinél az igen erős pozitív érzelemmel, a hazafisággal az észszerűség is lépést tudott tartani. Széchenyi István születésének 226. évfordulójára emlékezünk.

A haza, a hazafiság magasztos érzelmét megélő legnagyobb magyar kivételes képességeivel a hon felemelkedéséért munkálkodott, „Hunniát magasabbra emelni” írta a Világ című könyvében. Közismert, hogy Széchenyi milyen kimagasló eredményeket ért el a gazdasági és társadalmi élet formálásában. Jól látta, hogy a gazdaság fejlődése csak a művelődés, a tudás gyarapításával érhető el. „Semmi sem emelheti fel anyaföldünket, csak agyvelőnk, s kezeink”. A Hitelben azt is hangsúlyozta, hogy „a tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma”.

Széchenyi számára a hazaszeretet nem frázis, hanem sikereit meghatározó motiváció volt. 1844-ben Hírlapi cikkeiben kifejti, hogy „legyünk igazi hazafiak nem annyira szájjal, mint inkább vállal, tettekkel”. Megalapozottan állítja Kautz Gyula közgazda az 1868-ban megjelent művében, hogy az 1825. és 1848. közötti időszak Széchenyi kor volt.

A legnagyobb magyar mély hazafiságát a szülői ház, kivételes műveltsége, külföldi útjain szerzett tapasztalatai és 1808-tól 1825-ig katonai szolgálata idején az ország számos településén átélt élmények erősítették meg. 1820. július 20-án a Naplóban Debrecenben feljegyzi „szegény mélyre süllyedt ország. Oly kevés műveltség és oly kevés természetes adottság és erő”. Amikor Debrecenben az erdőben katonáival ünnepséget tartott, a naplójában erről így írt: „annyira ellágyulok, ha valami hazait látok, hogy egy hegedű, egy cimbalom, de még egy duda is elég, hogy sírásig elszoruljon a szívem”.

Széchenyi a Kelet népe újságban kifejti: „mindazt, mit tevék egyedül azért tevén, mert magyar vagyok”. Magyarság tudatát, haza iránti szerelmét fokozta a Wesselényi Miklóssal kialakult barátsága is. 1821. augusztus elsején a Naplóban feljegyzi: „Wesselényi Miklós közelebbi megismerésével igen sokat nyertem. Vele örökké szoros és felbonthatatlan barátságban fogok élni”. A Wesselényi birtokán, Zsibón megvalósult eszmecseréjük Széchenyi hazaszeretetét elmélyítette. Több mint 20 év múlva, 1843-ban írt újságcikkében Széchenyi kifejti: „Wesselényi lángoló hazaszeretete, magasztos felfogása és bizonyos varázs, melyet annyira gyakorol, elbájolá keblemet. S miután szívemben napról napra megerősödött azon hit, hogy az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának. Mindketten pirultunk hazánk hátramaradt, elaljasodott léte fölött”.

Szerintem Széchenyi kimagasló eredményeihez hozzájárult Zichy Károly gróf feleségével, Crescencével 1824-től táplált szerelme is. Széchenyi különösen kiváló képzelő ereje szerelmét számtalan esetben méltatta, hazát gyarapító tevékenységének védőszentjévé tette.

A legnagyobb magyar a Hitel című könyvében hangsúlyozta, hogy „a haza igaz szeretete nem vak szerelem”. Ebben a könyvben azt is megfogalmazza, hogy ha „anyaföldünk kopárságát említem, s nem dicsérem, az hazaszeretetből ered”. Arra is rámutat, hogy „nem az cselekszik bölcsen, ki hazaszeretetét abban helyezteti, hogy minden idejét annak dicséretére pazarolja, hanem inkább az, aki hátramaradását fejtegeti s boldogításán fáradozik. Ami igazán jó s kitűnő, nem kell annak dicséret: fénylik a gyémánt magában is”. Széchenyi zsenialitása abban is kitűnik, hogy a haza fejlődéséért, a hátramaradás felszámolásáért a legfontosabb területekre koncentrált.

(Ez a beszéd elhangzott tegnap, Széchenyi születésnapján, Bécsben, a szülőházánál. Az országgyűlési delegáció tagja volt dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is.)

– Dr. Takács Imre, Széchenyi-kutató –








hirdetés