Olvasói levél: Önkényuralom Magyarországon?

Berettyóújfalu – A közelmúltban az MSZP egyik vezető politikusa úgy nyilatkozott, hogy Magyarországon Orbán Viktor (és a Fidesz) önkényuralmi rendszert épít ki. Szerintem a megállapítás nem helytálló, mert a demokrácia intézményi feltételei (többpárti parlament, alkotmánybíróság, stb.) biztosítottak.

Tegyük fel, hogy a nyilatkozó arra gondolt: a demokrácia intézményi tényezőit a Fidesz kisajátította, ebből következik a kisajátítás további lehetősége. Az értékelés ebben az esetben is hibás, mert „a kisajátítók” nyugodtan mondhatják: „ha nem tetszik a „rendszer” miért hagytátok, hogy így legyen”. Ugyanakkor az úgymond „szenvedők” is feltehetnék önkritikusan a kérdést: „miért hagytuk, hogy így legyen?”. A problémára egyfajta magyarázat lehet Simicska Lajos elhíresült mondása: „Mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülye legyen”, amelynek – sajnos – az inverze is igaz: mindenkinek alkotmányos joga, hogy hülyének nézze a másikat. Az önkényuralomra vonatkozó kijelentés azonban mély magyar kérdés, mégpedig az, hogy milyen a magyar jellem. A hideg szelek – amelyek azóta is változó intenzitással fújnak – 1514-ben kezdtek fújni, amikor leverték a Dózsa-féle parasztfelkelést, amikor a vezetőket elrettentő módon, kegyetlenül kivégezték és, amikor Werbőczy megírta törvénykönyvét. Ekkor elvetették a magyar jellem két alapvető – máig is érvényes – magját, amelyek a hierarchiában gondolkodás és az egzisztenciális félelem.

John Cartridge volt brit nagykövet szerint a XIX. század fordulóján a magyar nemesek otthonában gyakrabban volt megtalálható Werbőczy Törvénykönyve, mint a Biblia. Mellőzve a nagy magyar gondolkodók idevonatkozó meglátásait, meg kell állapítani magunkról – önálló egyéniségünk hangsúlyozása ellenére –, hogy mi valójában államemberek vagyunk. Mert mindig az államra figyelünk és tőle várjuk a megoldást. Ebből következően a nagy politikai párterő birtokában levő kormánypártnak adott a lehetősége, hogy népnek tetsző politizálással dominanciáját növelje.

Ha csak a jelzett időponttól nézzük másik alapvető tulajdonságunkat, a félelmet, akkor azt mondhatjuk, hogy a magyar nép legalább 500 év óta folytonosan egzisztenciális félelemben élt, illetve él. A politikai vezető réteg pedig még a saját gondolataitól is félt, mert azok miatt túl gyakran lehetett a vesztőhelyre menni. A nép – a magyar gondolat szerint – alapvetően úgy tudja életfélelmeit enyhíteni, ha alkalmazkodik egy erős államhoz, leginkább úgy, hogy annak alkalmazottja. A hatalomra jutott politikai vezetőrétegnek a hatalom megragadása után már nem kell félnie saját ideológiájától, de tagjai – mivel ők is magyar jellemhordozók – biztos egzisztenciát akarva keményen ragaszkodnak a politikai hatalomhoz, mert az maga az egzisztencia. Úgy tűnik, hogy jellemünktől nem idegen az erős és nagy állam léte. Ha az állam így vagy úgy sok embernek ad támaszt, akkor az emberek nem nagyon kritikusak, az állami vezetők esetleges „túlzott” vagyoni előnyeivel szemben. A hatalomban lévők viszont éppen emiatt is mindenáron posztjaikon kívánnak maradni. Ha a hatalom kardinálisan egzisztenciális kérdés, akkor a hatalomban levők cselekedeteit alapvetően a hatalom elvesztésének félelme motiválja. A hatalomhoz való erőteljes ragaszkodást, illetve annak kiterjesztését lehet ugyan önkényuralmi tendenciának nevezni, de a jelenség mélyén ténylegesen az van, hogy ilyenek vagyunk mi magyarok.

– Dr. Szőke Kálmán, Berettyóújfalu –








hirdetés