Olvasói levél: Nyílt beszéd a devizaadós-mentésről

Akt.:
Berettyóújfalu – A 2015. november 27-i Ütköző című műsorban meglepő dolgok hangzottak el, szakemberek (Kézdi Zsolt, Palkó István) részéről a devizaadós-mentésről. Előtte néhány megjegyzés.

1. Úgy tudtuk, hogy a végtörlesztés, az árfolyamgát, az eszközkezelő, az elszámoltatás és a forintosítás főként adósmentést szolgált.

2. A hozzáértők azt feszegették (például Róna Péter), hogy a devizahitel rossz hiteltermék, mert az árfolyamkockázat miatt a jövőbeni fizetési kötelezettségek nem beláthatóak. És, hogy a bankok lényegében ingatlan fedezet alapon hiteleztek.

3. A kormányfő egyenesen azt mondta, hogy az embereket becsapták. Ezt a jogtalanul felszámított árfolyamrés és az egyoldalú kamatemelés visszaadásával korrigálták.

4. A legnagyobb teher a tőkéhez kapcsolódó árfolyamkockázat volt. A Kúria határozata szerint a felmerülő árfolyam kockázatot korlátlanul az adós viseli. Boros Imre erre mondta, hogy „ha a devizahitel felvevő megfelelő tájékoztatást kapott volna, akkor hanyatt-homlok menekült volna ki a bankfiókból”.

5. Matolcsy György a témával kapcsolatban írta: „Nehezen érthető az a súlyos gazdaságpolitikai hiba, hogy a kormány, a jegybank, és a felügyelet közül egyik sem élt a lakossági devizahitelek korlátozásának, tiltásának eszközeivel.” (Egyensúly és Növekedés, Kairosz K. 2015, 101. o.)

A fentiekből kitűnik, hogy mindenki az eladósodottak mellett állt. Nézzük azonban az elhangzottakat: 1.) „Azt is el kell mondani, hogy akár a kormányzatnak, akár az MNB-nek nem az a feladata, hogy száz vagy akár százezer embert mentsen, hanem hogy a nemzetgazdasági méretekben megfelelő helyzetet teremtsen…” 2.) „Az egész intézkedéscsomag, egyébként például az elszámolás, forintosítás, az részben lehet, hogy adósmentő volt, de az alapvető célja nem ez volt, tehát ezt többször el kell mondani, hogy itt az ország devizakitettségének csökkentése … és a növekedési célok elérése volt a fő cél…”

Hogy is van ez? Az a temérdek idő, munka, és erőfeszítés nem elsősorban a bajba jutottaknak szólt, hanem az országnak. Pedig az utóbbi 4-5 évben szinte nem volt olyan nap, amely ne az adósok mentésével telt volna el. Mi ez?

A lehetséges válasz:

1. A kormány két célt kívánt realizálni egyszerre. Nyíltan a nép felé azt kommunikálta, hogy főként a bajba jutott devizaadósokon segít, míg az országért „aggódó” szakemberek felé pedig – zárt ajtók mögött – azt, hogy a rendezésnél az ország érdeke az első. Ez elképzelhető, mert a két fél között nem volt „beszélő” viszony.

2. Ha az 1. pontban írtak igazak, akkor a kormány úgy vélhette, hogy John Nash-i megoldást talált a problémára, mert mind az önmagukért aggódó devizahitelesek, mind pedig a nemzetgazdaságért aggódó szakemberek azt hihették, hogy nyertek.

Mi a következmény?

1. Az önmagukat féltő devizahitelesek szakmai felkészültségük hiányaiból adódóan nehezen tudják megítélni, hogy nyertek-e vagy sem. De érzik, hogy helyzetük nem nagyon javul, sőt a végrehajtások rémképe is felsejlik szemük előtt. A családi csődtörvényből azonban nem kérnek.

2. Az országért aggódó szakemberek nyerésük tudatában pedig úgy ítélhették meg, elérkezett az idő annak „kibeszélésére”, hogy az ő nézeteik, már a megoldás keresésénél eleve favoritok voltak, vagyis „érdekeik” megelőzték a bajba jutott devizaadósokét.

Ez a „kibeszélés” kellemetlen az adósoknak, de kellemetlen lehet a kormánynak is, mert azon deklarált nézete, hogy elsősorban a nép mellett állt a devizaadós mentés kérdésében, csorbát szenvedhet.

– Dr. Szőke Kálmán, Berettyóújfalu –








hirdetés