Helyi közélet

2014.10.17. 18:16

Hasznos tanácsokat kaptunk értékeink védelmében

Debrecen - Több mint négyezer háztartást ért anyagi kár megyénkben idén.

Debrecen - Több mint négyezer háztartást ért anyagi kár megyénkben idén.

A kármegelőzéssel és a vagyonvédelemmel kapcsolatban adtak hasznos tanácsokat a rendőrség, a polgárőrség, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és az Országos Katasztrófavédelem szakemberei pénteken azon a lakossági fórumon, amely az Országos Kármegelőzési Program keretein belül érkezett Debrecenbe.

Mint a fórumon elhangzott, a statisztikák szerint a lakáskárok többsége megelőzhető lenne, ha az emberek jobban figyelnének tulajdonuk biztonságra. Hajdú-Bihar megyében idén összesen 4043 darab káresemény történt, ebből 1654 a cívisvárosban.

Az Országos Kriminológiai Intézet Kutatása alapján a szakemberek azt javasolják, vagyonunk védelmének érdekében kerítésünk legyen átlátható, de nehezen áthatolható. Emellett hasznos az elektronikus és mechanikus védelem, valamint a távfelügyelet. Ugyanakkor felhívták a figyelmet, a riasztó külső elemeit olyan magasan helyezzük el, hogy azt egyszerű eszközökkel ne lehessen elérni. Kiemelték, otthon tartott értékeinket, annak védelme érdekében fali trezorban tartsuk.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában