Olvasói levél: Megérdemelték a vastapsot

Debrecen – A Tavasz ébredése című opera-, operett- és musicalgála-előadáson március 26-án férjemmel együtt vettünk részt a Vasutas Művelődési Központban (Debrecen, Faraktár utca 67.) a La-Marie Operett Társulat estjén. Idős korunknál fogva (84 és 78 évesek vagyunk) kissé bátortalanul, de a zene iránti rajongásunktól felvértezve vártuk a nem remélt, csodálatos előadást.

A műsor szívet-lelket melengető érzéseket csalt elő. Világhírű magyar zeneszerzők (Lehár Ferenc, Erkel Ferenc, Ábrahám Pál, Kálmán Imre és mások) művei csendültek fel, előadói tehetséggel és énektudással megáldott, fiatal művészek tolmácsolásában. Külön kiemelem Koroknai Árpád énekest, Kocsis László operaénekest, valamint a Sárközy Balett Iskola fiatal tehetségeinek színvonalas műsorát. Kiemelt említést érdemel Soós Judit előadóművész, a Karádi Katalint kedvelők klubjának vezetője is, aki olyan filmslágereket és sanzonokat adott elő, melyek előadói sajnos, már nem élnek: Szécsi Pál, Cserháti Zsuzsa, Bódi László „Cipő”, valamint a páratlan tehetséggel megáldott Edith Piaf.

Nem utolsóként meg kell említenem Kocsis László operaénekes-rendező és Pataki Mariann, az est háziasszonya nevét. Valamennyiük munkájának eredménye, hogy elkápráztatták a közönséget! A vastapsot az előadók megérdemelték, hálásan fogadták.

Mára ez a két műfaj (opera, operett) talán nem a legnépszerűbb, főleg a fiatalok körében. De amíg lesz zeneszerető magyar ember – főleg az idősebb korosztályt értve ez alatt –, hálásan emlékezünk zeneszerzőinkre, akiknek élete sokszor nem volt küzdelmektől mentes.

„A zene, az kell, égig emel…” – e hitvallásom ezen az estén még inkább megerősödött. Bízok abban, hogy a XXI. század művészei tovább viszik a magyar opera, operett, musical szívet melengető műveit.

– Erzse Imréné, Debrecen –