Olvasói levél: Médiavillongások és/vagy sajtócsaták?

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: newsfirst.lk
A médiafogyasztót nem érdekli a médiabirodalmak egymásnak feszülése! A tévénéző és rádióhallgató olyan műsorokat szeretne, ami épülésére szolgál(hat), nem „holmi” hatalmi harcokat próbál „megfejteni” a kínálatban.

Mint ahogy az újságolvasó is olyan lapot akar kezébe venni, ami objektíven tájékoztat. Most már talán a tamáskodók is belátják: a politika a médiában is mindent felül ír(hat), főszerepben a miniszterelnökkel, Simicska Lajossal és Széles Gáborral, vazallusaikkal körülvéve. Ez a regnáló hatalom sajátos békemenete! Mert igenis, igaza van Vásárhelyi Mária médiaszociológusnak, aki szerint nem újabb médiaháború tanúi lehetünk. Csupán egy olyan csatározásnak, ahol az egy táborba tartozók igyekeznek megtartani saját politikai befolyásukat és gazdasági érdekeiket. (Ellenfél híján egy belső pozícióharc kezdődött az egysíkú tájékoztatáspolitikáért, elnyomva a „legóvatosabb” kritikai hangokat is.)

Nem a médiamogulokat féltem, különösen nem az adófizetők pénzéből finanszírozott közmédiát. A büdzsé ugyanis nagyvonalú! Csak a királyi televízió csatornáinak és a császári rádióadóknak mintegy 100 milliárd forintot szán idén a költségvetésből. És akkor még nem szóltunk arról a 80 milliárd forintról, amit a „miniszterek minisztere”, Lázár János oszt szét állami reklámmegrendelésekre a közmédiumokban. (Csak a mihez tartás miatt: a két szám összege Debrecen városának majd’ öt éves költségvetése.) A Médiaszolgáltatás–Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hat (!) közszolgálati televízió csatornája és rádióadói viszik is a pénzt. A kormánypárti gigantománia (egyszólamúság) pedig mindent megér! Belátható: egy ekkora mamutvállalkozással kétséges kimenetelű (lehet) az ütközet a többi portfóliókban. Különösen akkor, ha pl. a Hír TV nézettsége mindössze egy(!) százalék körül mozog, az Echo TV-é pedig csak tized százalékokban mérhető. (A rádiópalettán a Lánchíd és az érintett „kereskedelmiek” is hasonló arányt produkálnak.) Az országos napilapok (Magyar Nemzet, Magyar Hírlap) példányszámban akkor is elmaradnak a rentabilitástól, ha azok előfizetése bizonyos körökben kötelező.

Ám hagyjuk a számokat és az arányokat. Új (?) fejlemény a hazai médiapalettán a duális média (köz és magán) politikai „egybemosása”. Mint ismert: az RTL Klub a diszkriminatív adó miatt hírműsoraiban „bekeményített”. A bulvárcsatorna hírműsorai egyszeriben kormánykritikussá váltak. (Nem mintha eddig is nem ez lett volna a dolga!) Revansvágy? Meglehet! Ám a legfontosabb: a néző kiszolgálása, az oknyomozó/tényfeltáró riportázsok visszahozatala a hazai televíziózásba. Mérsékeljük a drasztikus adót, ennek ellenében lojálisok lesztek? (Csak remélni lehet: előbbit üdvözli, utóbbit elutasítja a németországi anyacég.) Az „alku” kimenetelét illetően újra csak az Európai Unió „fenyegetése” látszik hatni: a kötelességszegés, ami, ha nálunk már/még nem is, az öreg kontinensen ismert fogalom. (Az ATV még tartja magát: igaz, csak kábelen érhető el, mégis volt, amikor a net-adó és egyéb demonstrációk élő közvetítése „lemosta” a pályáról a társmédiumokat, hovatovább hivatkozási forrás lett.)

Hogy valami történni fog Magyarországon médiafronton, már abból is lehetett következtetni, amikor a Heti Válasz főszerkesztője egy hónapja tőle „szokatlan” hangot ütött meg cikkében, mikor tudomására jutott: lapja búcsút inthet a kormányzati hirdetések megrendelésének. A hetilap ekkor kerül(t) paritásba (térütközésbe) az „ellenlábas” 168 Órá-val. Nem különben előrevetítették a külföldi médiában a magyar sajtó– és szólásszabadság sokszínűsége hiányát, és mindezt a kormány számlájára írták. Tették ezt nemcsak szociálliberális beállítottságú, de kifejezetten keresztény-konzervatív értékeket képviselő mértékadó források is! Csak hát ezek az orgánumok a BBC irányadó etikai kódexének megfontolásai alapján teszik dolgukat. Eszerint pedig minimum: a mindenkori törvényhozás összetétele alapján kapnak szót a citált ügyek.

Rendkívül szerencsésnek tartom, sőt etalonnak: valódi semlegességével miként tudja „megfogni” hazánkban a régiók/megyék médiafogyasztóit a helyi sajtó. (Már bocsánat, de mint azt a Hajdú-bihari Napló, illetve egész lapcsaládja is teszi.) Hiányérzetünk abból fakadhat: a centrális erőtéren kívül más, klasszikus (hagyományos) sajtó, mely kiegyensúlyozottan tájékoztató felület, nincs, vagy alig, az ország második legnagyobb városában. Akár a vizuális vagy az auditív, akár az online médiában. Pedig lehetne! Csak nem kellene megvárni, amíg az országos harcok szűkebb pátriánkba is begyűrűznek.

– Dr. Nagy Zoltán PhD, médiakutató –








hirdetés