Olvasói levél: Közkívánatra újra Karády és Edith Piaf!

Debrecen – Karády Katalin, Edith Piaf és Soós Judit: három hang és mégis egy, mert Soós Judit énekesnő a színpadon az az ember, akit éppen alakít, akinek a sanzonjait énekli. Hogy ez mennyire igaz, az kiderül az előadásokat követő visszajelzésekből.

Így nyilatkozott például korábban Kovács Erzsi egy közös fellépés után: „Magyarországon te énekled legjobban Edith Piafot!”; és azok a szépkorúak, akik még élőben látták és hallották Karádyt énekelni, azt mondják, Karády óta nem született ilyen hang Magyarországon… De sorolhatnám még.
Soós Judit Debrecen egyik legismertebb énekesnője, aki számára minden előadás premier. Edith Piaf szerint a premier nem más, mint a közönség és a művész násza. Ezt Soós Juditnak sikerült létrehozni. Természetességével, varázslatos hangjával összefogja a zenét a közönséggel. Előadásmódjára a leheletfinom sokszínű drámaiság jellemző, amely belülről fakad, önmagát adja. Fontos számára, hogy a zene éljen, hasson, sugalljon, közvetítsen érzelmeket, indítson el gondolatokat, rendítsen meg, vigasztaljon. Ilyen volt a január 29-i Piaf-est is.

Ingyenes este

A Karády Katalint Kedvelők Klubja elindított egy előadássorozatot „A legendák köztünk élnek” címmel, közösen a DMK Újkerti Közösségi Házzal. Célja: a Karády-legendát a mai generációk számára is elérhetővé, élővé, szerethetővé, ismertté tenni. A folytonosságot a múlt és a jelen között Soós garantálja, aki elkötelezett, hiteles tolmácsolója Karády dalainak.

A május 11-i – ingyenes – előadás a sorozat harmadik nagy estje lesz. Mint tudjuk, Karády több alkalommal járt Debrecenben. Fellépett az Aranybika Szállóban, a Régi Vigadóban, és többek között a Pálma Cukrászdában.

A Karády Katalint Kedvelők Klubja által szervezett előadásokon a tagok kötelességüknek érzik a XXI. század számára is megérthetővé tenni az énekesnő mítoszát és mágiáját. E nehéz, de egyben csodálatos feladat nagy körültekintést, folyamatos felkészülést igényel. Igyekszünk az est folyamán meglepetéssel is szolgálni.

A Kossuth utca 1. szám alatti Pódiumteremben szerdán (május 11-én) 18 órakor kezdődő műsorban közkívánatra ismét felcsendülnek Edith Piaf sanzonjai is!

Mindenkit szeretettel vár a Karády Katalint Kedvelők Klubja.

– Győriné Judit, a klub egyik alapítója –








hirdetés