Olvasói levél: Híd a lélek felé

Nyíracsád – A magyartanár feladata korántsem ér véget a tananyag átadásával. Sőt! Akkor kezdődik el igazán!

Fontos megtenni a tőlünk telhetőt, hogy diákjaink ne érezzék tehernek az anyanyelvi foglalkozást. Az egyik leghatékonyabb eszköz, ha elvezetjük őket a költészet csodálatos világába. Tizennégy évvel ezelőtt elindítottam iskolánkban a „versfolyamot”. József Attila születésnapján egész délelőtt verseket olvasunk. Nem „kell” könyv nélkül szavalni, a gyerekek a kezükben tarthatják a szöveget. Szereplési lehetőséghez jutnak azok a diákok is, akik nem indulnak szavalóversenyen, pedig szeretik a verseket. A félénkebbek párban, vagy csoportban is olvashatnak. Ezen a délelőttön nincs „kötelező”. A tehetséges versmondók közönséget, a félszeg diákok bátorságot kapnak, a lányok büszkén állnak ki társaik elé, a kamaszodó fiúk közül pedig azok is könyvet ragadnak, akik még a tanagyag kedvéért sem nyitják ki azt szinte soha. Évről évre többen vállalkoznak, de mindig vannak olyanok, akik csak csendesen szemlélik, hallgatják társaikat. Ez sem baj. A versfolyam délelőttjén senkit sem kell fegyelmezni, csendre inteni. Vajon miért? Valószínűleg azért, mert olyan lehetőséget kínálunk számukra, amelyben nem érzik a „kötelező” nyomasztó súlyát. A máskor vásott nebulók azt hiszik, „ellógnak” egy-egy órát, pedig nem is sejtik, mennyi tudással, érzelemmel, léleksimogató gondolattal gazdagodnak a „versfolyamban” lubickolva.

– Kedves Zilahi Enikő, Nyíracsád –








hirdetés