Olvasói levél: Hazudni pedig nem szabad

A tigris kiskorában is nagymacska…
A tigris kiskorában is nagymacska… - © Fotó: Matey István
Debrecen – Nemrég az egyik olvasójuk a nyelvápolás szükségességéről írt. Valójában nem is az ő véleménye, hanem egy képaláírás késztetett arra, hogy szót kérjek.

A képet kísérő szöveg arról szólt, hogy a kis tigrisek milyen szépen játszanak a nagymacskákkal. Miközben a nyelvet munkaeszközként használók felelősségén merengtem. Arany János két szösszenete jutott az eszembe. Az egyikben a nyelvújítás ellenzőit, a másikban a nyelvi szabályok vaskalapos őreit állítja pellengérre.

„Kisütik, hogy a magyar nyelv / Nincs, nem is lesz, nem is vót / Ami új van benne mind rossz, / Ami régi, az meg tót.” „Mi a nyelvet rontja, az a legfőbb veszély: / Hogy még a paraszt is mind magyarul beszél.” Hogy magyarul beszélő paraszt létemre, honnan veszem a bátorságot megszólalni a nyelvhasználók felelősségének ügyében? Erre a kérdésre G. B. Shaw-val felelek: attól, hogy nem tudok tojást tojni, meg tudom állapítani, hogy melyik tojás záp.

Sajnos „elfelejtődött” Deák Ferenc egymondatos „sajtótörvénye”: hazudni pedig nem szabad! Én kiterjeszteném ezt a tilalmat a tévedésre és a tudatlanságra is. A nem túl távoli múltban a széles közvélemény azt tartotta: „benne volt az újságban”, tehát igaz. Hogy mi köze ehhez az anyjukkal játszadozó kis tigriseknek? Csak annyi, hogy nem tud olyan kicsi lenni egy tigris, hogy ne legyen nagymacska. Mert az oroszlán, a tigris, a párduc nagymacskák. Analógiának: más a nagy család és a nagycsalád. Nekem nagy családom van – ha húszan üljük körül az ünnepi ebédlőasztalt. De nincs nagycsaládom, mert nem él egy fedél alatt több nemzedék. Mielőtt bárki szövetkezne a megkövezésemre, sietek megjegyezni: ezt nem kell tudnia egy újságírónak, csak akkor, ha használja ezeket a szavakat.

Az ilyen esetek vezettek oda, hogy ma már nem általános a fentiekben vázolt vélekedés a hírek valóságtartalmáról. Tudom, szándékosan is írnak valótlan dolgokat, de azt hiszem, a sajtó hitelességének a tévedések és tudatlanságok többet ártanak.

Ikertestvér kifejezések

A nyelvrontásban a média járványos betegsége a divatszavak tündöklése. Ilyeneket bárki tucatszám tudna mondani, de az én kedvencem az „idejekorán”. Ez a régi szép szavunk alig tíz éve kezdte karrierjét. A többség szerint az idejekorán azt jelenti: hamar, idő előtt. Sajnos, a többség nem ismeri Fazekas Mihályt és A kellettekorán jött csendes esőhöz írt kedves versét. Ha ismernék, akkor tudnák, hogy az „idejekorán” és a „kellettekorán” ikertestvérek. Mindketten azt jelentik: éppen időben, idejében.
Újabban az angolból átvett divatszavakat magyarítani is szokták. Kiváltképpen akkor, ha egy ellentétes értelmű szópár kerül a nyelvünkbe és a pár egyik tagjának nincs jó magyar megfelelője. Ennek legismertebb példája a „mentális” és „fizikai” szópár. Ha még most is a kezében tartja az olvasó az irományom, akkor többségük magában megjegyzi: ilyen nincs is. Én igazat adok a tiltakozásnak, ilyen valóban nincs, mert művelt körökben a „fizikai” helyett alkottak egy szörnyet: „fizikális”. Ma már egy élsportolónak nem kirobbanó mentális és fizikai állapotban kell lennie ahhoz, hogy reményük legyen a győzelemre.

Dühroham kerülget (néha ki is tör), amikor a szép magyar köszönéseket: „Jó reggelt!” „Jó napot!” leváltja az angol-nyelvterületről importált „Legyen szép a napja” köszönés. Manapság már egy középkorban játszódó film „magyarhangjai” is így köszönnek egymásnak. Engedjék meg nekem, hogy én az előbbi köszönésekhez ragaszkodjam. Én ugyanis lélekben igazi Don Quijote vagyok, akkor is, ha a testalkatom Sancho Panzára hasonlít.

– Pécsi Tamás, Debrecen –








hirdetés