Olvasói levél és válasz: Panasz a józsai járatokra

Akt.:
Olvasói levél és válasz: Panasz a józsai járatokra
© Illusztráció: Derencsényi István, archív
Debrecen, Debrecen-Józsa – Az első panaszom 2017. január 6-án, pénteken este a Segner térről, 18:10-kor induló 36-os járattal kapcsolatos.

A busz a 35-ös úton a MOL-kúthoz érve oda befordult, és Debrecen irányába visszakanyarodott. Mielőtt kiért volna a benzinkútról, megállt, és ekkorra már néhányan odamentünk a sofőrhöz, hogy tájékoztasson minket a történtekről. Ingerülten annyit mondott, hogy baleset miatt a központból visszarendelték Debrecenbe. Az egyik utas megkérdezte, hogy akkor van körülbelül két percünk, hogy eldöntsük mit tegyünk, erre a sofőr azt válaszolta, hogy nincs már annyi időnk sem, vagy leszállunk, vagy visszamegyünk a városba. Nekem nagyon furcsa volt az utasok közönyössége is: mivel elöl ültek, lehet, hogy őket tájékoztatta a sofőr a történtekről, de mi, akik középen és hátul ültünk, semmit nem hallottunk ebből.

„Intettünk, hogy vegyen fel”

A második panaszom a 2017. január 12-én reggel 7:16-kor a Felsőjózsai útról indult 35-ös járattal kapcsolatos. A havazás és a közlekedési körülmények miatt számítottunk a késésekre, emiatt is indultam el korábban a munkába. A Szirom utcai megállóban vártuk többen is a 35-ös buszt, ahol 7:22-kor kellett volna lennie. Mivel nem jött, 7:37-kor úgy döntöttünk, hogy kigyalogolunk a 35-ös főútra, abba a megállóba, ahol mind a három józsai járat megáll. Nem tudtuk eldönteni, hogy elfelejtett bekanyarodni a Szirom utcai megállóhoz a 35-ös busz (mert sajnos pontosan a múlt héten történt, hogy szintén elfelejtett a sofőr bekanyarodni, ezt korrigálva visszakanyarodott a másik irányból megközelíteni a Szirom utcai megállót), vagy késik, vagy kimaradt. Miután a Szirom utcai megállót kb. 70-80 méterre elhagytuk, a 35-ös busz is megjelent az utcában. Intettünk a sofőrnek, hogy vegyen fel, nem is állt meg. Utastársam mondta, hogy korábban járt már így, és a sofőr felvette, nem problémázott, hogy nem a megállóban állt.

Kérdéseim a következők:

– A sofőrnek nem lenne-e kötelessége normálisan tájékoztatni az utasokat, hogy még a hátul ülők is hallják?

– Jogos volt-e leszállítani az utasokat a MOL-kútnál, mert Józsa és Debrecen között baleset volt? Minden más jármű ki tudta várni a sorát, kocsi, kamion, távolsági busz, mindenki. Ennek a járatnak miért kellett visszafordulnia Debrecenbe? Úgy, hogy az utasokat a jeges szélben hagyta körülbelül -20 fokban, több száz méterre lévő buszmegállótól távol.

– Emberségből, együttérzésből, szolidaritásból nagyon levizsgáztak a sofőrök, és ha központi utasításra cselekedett a 36-os busz sofőrje, akkor a DKV is, hogy ilyen helyzetbe kényszerítette az utasokat, amikor a legtöbb ember segíti egymást ebben a nagy hidegben.

jozsa

Képünk január 6-án, kora délután készült Debrecen belvárosában, a rég nem tapasztalt, szeles hidegben. Este egy városszéli megállóban rekedni nem lehetett kellemes… | Fotó: Derencsényi István, Napló-archívum

Szerencsére nem minden sofőr ilyen!

– Ventel György, Debrecen-Józsa –

Megfelelően járt el

A levél első felében leírt járat valóban nem tudott végig közlekedni a teljes útvonalon, mivel azon a napon a 35-ös számú főúton közúti baleset történt. A rendőrség a helyszínelés kezdetekor a 35-ös számú főút egyik szakaszát 18 óra 15 perc és 18 óra 40 perc között teljes szélességében lezárta. Ez alatt az idő alatt a Debrecenből Józsa irányába közlekedő autóbuszaink csak az említett benzinkútig tudtak közlekedni.

A járművezető meghallgatásakor pontosan emlékezett az esetre. Elmondta, hogy a baleseti útzár következtében a munkáját közvetlenül irányító kolléga elrendelte neki, hogy a benzinkútnál forduljon vissza, ne várakozzon a sorban, mivel a rendőrség előre nem tisztázott időre rendelte el az útzárat.

A járművezető a benzinkúthoz érve többször, az elvárt, udvarias hangnemben, egyértelműen tájékoztatta a járművön tartózkodó utasokat a megváltozott közlekedési rendről, és hogy visszafordul a Segner tér irányába. Arról is tájékoztatást adott, hogy természetesen maradhatnak az utasok a járművön. A tájékoztatással senkit nem kívánt megbántani. Ezt követően néhány utas leszállt az autóbuszról, a járművezető pedig visszaindult a Segner tér irányába.

Járművezetőnk a tőle elvárható módon, teljesen szabályosan, az előírásoknak megfelelően járt el.

Szigorú előírások

A levél második részében leírtakkal kapcsolatban a járművezetőt szintén meghallgattuk, aki elmondta, hogy a járat 10, de talán még 15 perces késésben is közlekedett a havas időjárás okozta forgalomlassulás miatt, amikor két megállóhely között szeretett volna két utas felszállni az autóbuszra.

Járművezetőnk a hatóság által előírt szabályoknak megfelelően nem állt meg, hiszen számukra nem engedélyezett a megállón kívüli utasfelvétel. Ezen a napon különösen csúszósak voltak az utak. Abban az esetben, ha az utassal baleset történik a megállóhelyen kívüli felszálláskor, a felelősség a járművezetőt terheli (a sérülttel és a munkáltatóval szemben is), hiszen nem az előírt szabályozásnak megfelelően végezte a munkáját.

Az utasunknak okozott esetleges kellemetlenségért mind a két esettel kapcsolatban szíves elnézést kérünk, de a közösségi közlekedés veszélyes üzem, üzemeltetésére szigorú előírások és szabályok vonatkoznak.

– Csohány Andrea kommunikációs és marketing-előadó, DKV Zrt. –



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés