Olvasói levél: Egészségügy(ünk) védelmében

Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Getty Images
Divat lett az egészségügyet kis embernek, nagy embernek, hozzáértőnek, nem hozzáértőnek ostorozni, bírálni okkal, ok nélkül. Tudott dolog, hogy vannak féligazságok, igazságok, hiányosságok, sőt tévedések is. Engedtessék meg nekem, hogy közreadjam az egészségügy „tévedését”, ami velem esett meg.

Történt, hogy fájni kezdett a jobb lábam, úgy csípő tájékán, túl a hetvenen. Fájdalmat nem bírván (tűrvén), nosza irány az orvos. Némi várakozás után vizsgálat, beutaló röntgen vizsgálatra. Megállapítás: csípő tájéki kopás. Javaslat: keressek fel egy szakorvost az Ortopéd Klinikán. Bejelentkeztem, fogadtak, a leletek és a röntgen felvétel alapján diagnózis: jobboldali csípő kopás, ami nem javulhat semmiféle kuruzslás (van ilyen) révén, a műtét elkerülhetetlen, ha úgy gondolom. Úgy gondoltam. Átfuttatva az agyamon azt is gondoltam, hogy egy év,de minimum fél év, mire sorra kerülök. Rosszul gondoltam! Két és fél hónap múlva tessék jönni (pontos időpont), műtét előtti napon kérem, jelentkezzen a klinika recepcióján. Előtte kérik beszerezni a belgyógyászat, labor, vérvizsga, röntgen, altató orvosi egyeztetés leleteit.
Előre bocsátom, sem ajánlólevelem, sem személyes protekcióm nem volt, sőt, még a népszerűségi indexem is igen alacsony, csupán egy voltam az elláthatók közül. (TB kártyával rendelkezem.)

Ezúton felsorolom várakozásaim időlistáját. Háziorvos egy óra, röntgenfelvétel konzultációval másfél óra, ortopéd klinika: diagnózis-megerősítés, időpont-egyeztetés két óra. Műtét előtti vizsgálatok: négy különböző épületben, belefért egy délelőttbe, azonos napon. Ilyen is van, ajánlom a fanyalgók figyelmébe.

Nem sorolom tovább, fogadtak, elhelyeztek, megműtöttek, kezeltek, elláttak, hazaengedtek. Tették ezt az orvosok, az ellátó személyzet, mindenki, akinek ez feladata volt, s mindezt olyan természetes kedvességgel és odaadással, ami az amúgy is beijedt betegben a bátorságot és gyógyulása iránti hitet erősítette.

Mindezt azért vetettem papírra , hogy jelezzem: vannak még kellemes „tévedések” az egészségügyben, melyek jó érzéssel töltik el az állampolgárt.

– Sárvári Tibor, Debrecen –








hirdetés