Olvasói levél: Debrecen, a kétarcú város

Olvasói levél: Debrecen, a kétarcú város
Itt születtem a Szent Anna utcában, 78 évvel ezelőtt. Mindig boldogan tértem vissza szeretett városomba. De mára mintha elvesztette volna régi báját, pedig sok mindennel gazdagodott a cívis metropolis.

A csúnya autók eltűntek a központból, megújultak a villamosok is, lett szép belváros remek járólapokkal, két szökőkúttal. A régi formájukat visszanyert házak szebbnél szebb színekben pompáznak a főúton. Vannak bevásárlóközpontok, a Csapó utcai koszos piac helyén most remek vásárcsarnok tündököl. Felépült a ragyogó MODEM a siralmas Kultúrház helyén. De minek soroljam, amit mindenki láthat, kivirult a város. A Divinus 5 csillagos szállodájától indultam el, hogy végigsétáljak a Nagyerdőtől a Vasútállomásig.

Aztán, amint elhagytam a Petőfi szobor parkját, alig akartam hinni a szememnek: mintha egy másik világba léptem volna. Itt már a járda tele lyukakkal, a férfiak a fákra pisilnek, próbálok átmenni a túlsó oldalra, egy ronda piszkos alagút fogad, majd meggondolván magamat átmegyek a tér túloldalára, ott meg ronda, piszkos, még a kommunista időkből maradt épületek fogadnak gusztustalan üzletekkel, feltöredezett járdával. Közeledem az állomáshoz, teljesen elhanyagolt, lehangoló épület, árusokkal a főbejáratnál. Ez lenne ennek a csillogó városnak az egyetlen állomása, amely fogadja a városba látogatókat? Még van egy órám, amíg a vonatom indul. Keresek egy csöndes várótermet. Újabb sokk, üvöltő hangszórók mindenütt, sehol egy kényelmes szék, valami menhelyről kiselejtezett bútorzat a váróban és a szünet nélkül ugyanazt ismételgető nehezen elviselhető harsogás. Nagy nehezen sikerül végre kiderítenem, melyik vágányról indul a vonatom.

Ott talán vár egy kis nyugalom. Ehhez még végig kell bandukolni seregnyi lépcsőn, sötét piszkos alagúton, majd az utolsó lépcsősoron felmászom a peronra. A mozgólépcsőt bizonyára kispórolták az építők. A peron valóságos tisztítótűz. Hőség, sehol egy árnyék, üres ülés nincs, itt is csak a szakadatlan, ráadásul teljesen érthetetlen bömbölés. A tanácstalan utasok egymástól igyekeznek tájékozódni.

Mikor a vonat, mint egy megváltás, végre befut, mindenki céltalan rohanásba kezd, mert nem tudják, kinek hol a kocsija. Mintha erre is kitaláltak volna már jól működő rendszert, de Debrecenbe, úgy látszik, még nem jutott el.

Miért van a debreceni állomás ilyen mostoha sorsra ítélve?

Mikor épült ez a szörnyszülött?

Miért van az, hogy Szerencsnek, Sátoraljaújhelynek van szép, tiszta, modern állomása?

Még egy kis visszaemlékezés: 1945-ben a szüleimmel jöttünk vonattal Debrecenbe. Kiszállás, mondta édesapám, mire anyám kérdezte, miért kell kiszállni, hiszen nincs itt semmi. Ez az állomás, mondta apám, csak le van bombázva. Gondolom, akkoriban építettek valamit, amit kineveztek állomásnak, és ez azóta is megteszi. Kár, nem jó bemutatkozása az ország harmadik legnagyobb és helyenként pompásan megújult városának.

Judith K. Degn

Duevej 16, 2000 Frederiksberg, Dánia