Olvasói levél: Csak le kellene festeni!

Akt.:
Itt még nem volt lefedve, bár az átlátszó plexi sem sokat véd a nap ellen
Itt még nem volt lefedve, bár az átlátszó plexi sem sokat véd a nap ellen - © Fotó: Orosz Csaba
Debrecen – Érdeklődéssel olvastam Orosz Csabának a Melegebb, mint Afrikában című írását a Naplóban (a cikket a Hajdú Online is közölte – a szerk.). Ehhez szeretnék egy észrevételt (javaslatot) tenni, hátha meghallgatást talál az illetékesek részéről.

Az újabban megépített busz- és villamos megállóhelyek váróit úgy építették meg, hogy azoknak a fedele (teteje) átlátszó. Ennek következtében esőben megfelelő, de a tűző nap ellen semmit sem véd. Ilyenkor nem is használja senki sem, hanem valami közeli fa vagy oszlop árnyékába menekül (már ha van), és a busz vagy a villamos érkezésekor rohan mindenki a megálló felé. Ez tapasztalható szinte az összes ilyen megállóban. Jó példa a Kálvin tér, ahol az emberek a járda melletti kis fa árnyéka alá húzódnak, és a villamos érkeztekor rohannak a megállóba (sokszor a peronokon és a síneken keresztül, balesetveszélyesen). Ha már az építéskor nem gondoltak erre, akkor kevés munkával, pénzzel helyrehozható lenne úgy, hogy valamilyen festékkel árnyékolhatóvá tennék a tetőket. Szerintem, akár egy-két ügyesebb közmunkás is egy óra alatt megcsinálná, mivel a tetőn úgy sem látszana, hogy mennyire egyenletes a festék. Így megoldódna az, hogy ne kelljen a tűző napon várakozniuk az utasoknak. Azért foglalkoztat ez, mert – az újságíró is tapasztalhatta –, hogy milyen sok embernek okoz ez szenvedést, amin egy kis jóakarattal lehetne változtatni.

– Veress Ferenc, Debrecen –


A Bethlen és Hunyadi utcák kereszteződése az egyik veszélyes csomópont
Debrecen - A balesetek bekövetkeztében nagy szerepe van a régi beidegződéseknek is. Az elmúlt év januárja óta 46 olyan közlekedési baleset történt a cívisvárosban, amelyben villamos érintett volt, ennek 85 százaléka az új CAF-okkal esett meg." A fenti tájékoztatást Nagy Annamáriától, a DKV kommuni...

Keresik azokat, akik jól akarnak keresni.
Debrecen - Már nem vonz tömegeket a debreceni közlekedési céghez a 220 ezres kezdő bruttó bér. Járművezetésre és műszaki területre egyaránt dolgozókat keres internetes oldalán a Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV). A május óta látható hirdetésről Farkas Attila a vállalat hr vezetője elmondta: a ...



A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés