Olvasói levél: Barguzinból hozták haza

Érdeklődéssel olvastam kedves, jó ismerősömnek, Bakó Endrének a Naplóban augusztus 18-án „Petőfi” temetése után címmel megjelent cikkét. Az ő véleménye szerint nemrég a főváros egyik temetőjében nyugalomba helyezett Petőfi állítólagos csontjairól „végre hitelesen megállapították, hogy egy női holttest maradványai”.

Nos, az egész „megállapítás” úgy kezdődött, hogy Budapesten egy állatorvos (dr. Hajós Ferenc, az Állatorvosi Főiskola anatómusa) a Szibériában feltárt sír fényképét látva így kiáltott fel: „De takaros egy női csontváz!” Ettől kezdve a sajtó és a Magyar Tudományos Akadémia(!) ezt ismételgette szüntelenül! Természetesen, nem is adtak engedélyt a Petőfi család sírjának a felnyitásához, pedig egy grammnyi csontminta összehasonlító DNS-vizsgálata azonnal eldönthette volna a vitát. Egyszerűbb volt így lesöpörni az asztalról a Morvai-expedíció eredményét. Én jobban hiszek a világhírű dr. Kiszely István antropológus professzornak – aki több tízezer koponyát vizsgált meg – és három külföldi kollégájának, mint egy állatorvosi „szakvéleménynek”. 13 ezer kilométerre tőlünk, a Bajkálon túl, Barguzinban a szájhagyomány őrizte egy Petrovics/Peterfi/Zander nevű

„feltámadott”, száműzött forradalmár emlékét, aki az osztrák császár, Franz (Ferenc József) ellen lázította a népét, a csatában megsebesült és az oroszok Barguzinba hurcolták 15 fős erős kísérettel, úgy, mint Mihail Karlovics Küchelbeckert, a dekabrista forradalmárt 1825-ben. 1937-ben még élt ott abban a faluban egy 97 és 96 éves Morokov és Morokova nevű testvérpár, akik gyerekkorukban látták az 1850-es évek elején Petrovicsot (ez volt Petőfi eredeti neve).

Az I. világháborús hadifoglyok közül Svigel Ferenc 1916-ban egy ottani fényképésszel megörökíttette Alekszandr Sztyepanovics Petrovics költő-őrnagy sírját, aki 1856 májusában hunyt el! 1989-ben egy 74 éves moszkvai mérnök, Jurij Vinokur csatlakozott a Morvai-expedícióhoz, mert gyerekkorában (1925-ben) a Barguzinba száműzött nagyapja mutatta neki a magyar forradalmár költő sírját. Közben a temető füves legelő lett, de az öreg megjelölte, hol volt a sírkereszt. 64 év távlatából csak másfél métert tévedett! Ott találták ennek a „farkasfogú” (kiálló, hatalmas, bal felső szemfogú), vékony, beteges csontozatú európai embernek a földi maradványait, akit sok más testi jellegzetessége alapján Kiszely professzor és munkatársai egyértelműen Petőfivel azonosítottak! Küchelbecker sírját is megtalálták, őbenne az oroszok nem kételkedtek az ezüstgyűrűje és aranykeresztje, valamint a mellette levő sírban eltemetett kislánya alapján. Ez mind véletlen lenne?

1849. július 31-én a segesvári csatát Petőfi távolabbról nézte. (Bem tábornok küldte biztonságosabb helyre.) Civil ruhában, fegyver nélkül volt ott.

Az ütközetben több mint 500 foglyot ejtettek az oroszok. Miért öltek volna meg egy menekülő civilt? Az biztos, hogy a lovas kozákok utolérték, súlyosan megsebesítették, elfogták és a hadifoglyokkal kivitték Szibériába, hogy ott növeljék a lakosság számát. Csak Heydte osztrák őrnagy „látta” Petőfit holtan. De mennyire zavahihető az a koronatanú, aki háromszor változtatja meg a vallomását: először nagy, fekete körszakállasnak írja le („Nadrágja fekete pantalló volt”.), aztán hegyes állszakállú szőke (!) egyénről nyilatkozik, végül Bem kocsijából kiugrani „látta” (de honnan?) a költőt, aki a búni mocsárban rejtőzött el! „Soha többé nem látták.” Tehát ő sem!

Valójában nem is ismerte Petőfit! Ráadásul aznap Petőfi világos (halványsárga) zubbonyban és nadrágban volt a hőség miatt! Szibériából semmi reménye nem lehetett arra, hogy valaha is hazatér és viszontlátja Júliáját és Zoltán nevű kisfiát! Meghasonlott és beletörődött szörnyű sorsába. Ráadásul itthon ki is végezték volna! Valóban voltak ál-Petőfik, de nem volt veszélytelen Petőfinek mondani magukat, mert az osztrákok halálra keresték a költőt! Az I. világháborús hadifoglyok pedig már csak 90 év fölötti Petőfivel találkozhattak volna Szibériában. Ez tényleg mese volt!

Tény, hogy Petőfi eltűnt a segesvári csata után. Ha valaki elolvassa Kéri Edit: Petőfi Szibériában?! , Kiszely István: Mégis Petőfi? és Borzák Tibor: P. S. című, tényeken alapuló könyvét, rájön, hogy nagy költőnk sírját Barguzinban találta meg a Morvai-expedíció, és onnan hozták haza a földi maradványait! Reméljük, hogy egyszer egy DNS vizsgálat végleg igazolja dr. Kiszely István és kollégái megállapítását!

Ugyanis az embereket az igazság érdekli!

– Magi Zsolt László, Debrecen –


Nincs egyetértés Petőfi halálának körülményeiben
Budapest – Petőfi legutóbb eltemetett maradványairól hitelesen megállapították, hogy egy női holttesté.


Olvasói levél: Talán egyszer megtalálják
Budapest – A Hajdú-Bihari Napló 2015. augusztus 18- i számában (és a Hajdú Online-on 2015. augusztus 23-án – a szerk.) dr. Bakó Endre irodalomtörténész tollából átfogó elemzés jelent meg Petőfi Sándor budapesti végső nyugalomba helyezésének körülményeiről, a legendákról, a költő halálának történelmi forrásairól. Írását szeretném néhány gondolattal kiegészíteni, emlékezve egyben dr. Kiss József (1923-1992) irodalomtörténészre, az ismert Petőfi kutatóra is.








hirdetés