Olvasói levél: Az Orbán-kormány 3 megpróbáltatása

Orbán Viktor
Orbán Viktor - © Fotó: Getty Images
Debrecen – Mint a mesében: a jelenlegi kormánynak – a sors szeszélye folytán – 3 próbát kell kiállnia.

A sor azzal kezdődött, hogy a 2010-es önkormányzati választásokon aratott Fidesz-KDNP győzelem másnapján(!), 2010. október 4-én 12 óra után átszakadt a MAL Zrt. ajkai timföldgyárához tartozó zagytározó gátja, és kb. 1 millió köbméter bűzös, erősen maró, lúgos vörösiszap öntötte el Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyt! Magyarország legnagyobb ipari és környezeti katasztrófája 10 ember halálát, 150-nél többnek a súlyos sérülését és óriási anyagi, valamint környezeti kárt okozott! Az ottani emberek soha nem fogják elfelejteni azt a napot, amikor a vörösiszap-áradat néhol 2 méter magasan hömpölygött a falvaikban! Egy perc alatt odalett mindenük. A mentés és az évekig tartó helyreállítás az országnak 30 milliárd forintjába került. A bűnösök, akik annyit sem mondtak, hogy „Bocsánat!”, öt év elteltével még mindig nem nyerték el büntetésüket!

A következő megpróbáltatást 2013 nyarán a Duna nagy árvize okozta. Hatalmas nemzeti összefogásra volt szükség ahhoz, hogy „az évszázad árvizét” – más országokkal ellentétben – a magyar embereknek sikerüljön a gátak között tartani. A júniusi megfeszített küzdelem végül is eredményesen zárult: sem emberéletben, sem az anyagiakban nem esett kár nálunk!

A kormány harmadik megpróbáltatása napjainkban zajlik a szemünk előtt: hónapok óta özönlenek ezrével az illegális határsértők hazánkba és az ellátásuk, valamint a továbbszállításuk a kormány, a MÁV és a rendvédelmi szervek felelőssége, amelyet szakszerűen oldanak meg. A déli határainkon kiépült kerítésnek köszönhetően talán a jövőben kevesebb migráns fog errefelé jönni.

Mindenesetre ezt a harmadik megpróbáltatást is sikeresen kezeli az Orbán-kormány a külső és belső bírálatok ellenére.

– Magi Zsolt László, Debrecen –








hirdetés