Olvasói levél: Az igazságra vágyunk

Hajdúszoboszló – II. János Pál pápa az ember számára fontosnak tartotta az igazság felismerését azért is, mert „a világ belefáradt az ideológiákba, s az igazságra vágyik”. Hazánkban az egymással civakodó, a hatalom megszerzéséért, vagy megtartásáért harcoló pártok kommunikációs dzsungelében azonban egyre nehezebb az igazság felismerése.

Az igazság feltárása tartalmas párbeszédet, az eltérő véleményeket ütköztető vitákat igényel. A parlamentben viszont számtalan alkalommal megtapasztaltam, hogy a vitatkozó felek nem a másik érveire reagálnak, hanem az eltérő véleményen lévő politikus lejáratása a cél. A kormány „kaptafa”, előre elkészített gondolatait tolmácsoló kormánytag mondandójának semmi köze sincs az ellenzéki képviselő felvetéséhez. Az ilyen álviták nem járulnak hozzá az igazság feltárásához. A pártvezérek nem a pápa intelme alapján irányítják szócsöveiket, aki hangsúlyozta, hogy „nem szabad megengedni a könnyű népszerűségre való törekvést, ha népszerűtlen az igaz tanítás”. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy sok napilap és tévécsatorna nem az igaz tanításra törekszik, hanem a csatornát irányító párt népszerűségét igyekszik erősíteni.

A pápa Átlépni a remény küszöbén című könyvében a párbeszédre törekvő II. Vatikáni Zsinat fontos megállapítását idézi, amely szerint „erkölcsi törvény is kötelez minden embert a méltósága nevében, hogy keresse az igazságot, elsősorban a vallás tekintetében, köteles azután a megismert igazsághoz ragaszkodni, s egész életét az igazság követelményei szerint berendezni”. A magyar egyházak képviselőinek nemcsak a vallás területén kell az igazságot keresni, hanem akkor is, amikor társadalmi, politikai kérdésekben véleményeznek. Széchenyi Diszharmónia és vakság könyvében fontosnak tartotta, hogy az állam ne avatkozzon be egyházügyi kérdésekbe. Ha a legnagyobb magyar most élne, bizonyára azt is hangsúlyozná, az egyház ne legyen szolgáló leánya a hatalomnak. Sajnos hazánkban nem érvényesül az a közmondás: hazug embert hamarabb lehet utolérni, mint a sánta kutyát. Egyszer talán…

– Dr. Takács Imre, Hajdúszobosz­ló –








hirdetés