Olvasói levél: Az elfelejtett városrész

Pusztul a Vágóhíd utca Fotó:
Pusztul a Vágóhíd utca Fotó: - © Fotó: Orosz Csaba
Debrecen – Olvasom Debrecen városfejlesztési koncepcióját: kerékpárutak, körforgalmak további belvárosi fejlesztések terveit. Nagyszerű dolog, hogy fejlődik a városközpont, de szeretnénk megtudni, mi, a keleti részén élők mikor kerülünk abba a csoportba, amellyel emberi módon törődik a városvezetés olyan körülményeket biztosítva, mint a város nyugati részén.

A Bihari kertben például nincs semmiféle fejlesztés évek óta. Nincs kerékpárutunk, pedig itt is igen nagy szükség lenne rá. A Vágóhíd utcán is családok élnek, ők is szeretnének biztonságban közlekedni. A Vámospércsi, nagy forgalmú út mentén ugyan van egy agyon használt kerékpár út, de az minket nem segít ki. A Fancsikai tavakig a Létai úton is végig lehetne egy kerékpárutat építeni, amelyen a családok nyugodt körülmények között tudnának eljutni kikapcsolódásuk helyszínére. De ez csak az egyik elfelejtett fejlesztés, itt az utcák gödrösek, homokosak, eső után hatalmas tócsák állnak kilenc utcában.

A Bihari kert lakosainak 60 százaléka idős ember, róluk senki sem gondoskodik, itt nincs egy közösségi ház, ahol az időst, fiatalt össze tudnánk közösségé kovácsolni. Van viszont egy lepusztult Vágóhíd utca, romos, elhagyatott épületekkel. És a Bihari utca eleje egy fertő, esténként tele szeméttel, oda lehetne egy külvárosi piacot létesíteni. Hisz a munkahelyteremtés a jelenlegi kormány legfontosabb teendője, itt is több embernek volna lehetősége saját vállalkozást nyitni – természetesen magyar termékekkel. Ezen városrészben úgy átszervezték a buszjáratot, hogy a hétvégén órákat kell várni, esővédett buszváró sincs. A Bayk András kertben az utcákon, a Vámospércsi kertben a buszmegállóban és az utcán villany sincs, a 37-es busz olyan ritkán jár, hogy reggel 8 órától 11 óráig nincs is járat. A Vámospércsi úti buszfordulótól gyalog járnak haza az emberek. Babakocsival nem szívderítő kilométereket gyalogolni. Őszi esténként kis lámpával közlekednek az emberek és a gyermekek, és sok hajléktalan kint lakik erre, akik zaklatják az itt lakókat.

Debrecennek van egy keleti része is, mi éppen olyan adófizetői vagyunk a városnak, mint a nyugati részben élők, és ne csak akkor kelljen a voksunk, amikor választás van.

– Kovács Józsefné, Debrecen –








hirdetés