Olvasói levél: Akkor a Nyulasig tartott a város, mára metropolisszá fejlődött

Fejlődött, és fejlődik azóta is
Fejlődött, és fejlődik azóta is - © Fotó: HBN-archív
Debrecen – Visszamenni óhazánkba, ahol gyerekkorunkat és életünk talán legfontosabb 40 évét töltöttük, újraéledés, de egyben veszélyes próbálkozás. Még akkor is, ha csak egy másik magyar városból, és nem sok ezer kilométer idegenségből látogatunk haza.

A vonatból már messziről az ablaküvegre tapad az ember arca, s felkiált, amikor a Nagytemplom két tornya felcsillan a messzeségben. Aztán a csodásan megújult villamos, amely a város ütőerén siklik végig, itt-ott felvillantva akkori életünk helyeit és jeleneteit: ebben a házban mama lakott Ilussal, aki viszont a Csokonai Színház operaelőadásaiban élte és énekelte ki, amit nagy zeneszerzők hagytak örökül nekünk. Ebben a házban tartott apám zenei előadásokat, mellette a háború utáni színház, amely a romokon átmentette a világ nagyszerű darabjait még nagyszerűbb színészek előadásában, és életre szólón kötött minket a drámához, vállalva, hogy utána gyalog siessünk haza a Nagyerdőig, nem kis veszélyek közepette.

„Egy pillanat, veszek egy Naplót, mert elődjében jelentek meg annak idején e sorok írójának első novellái, amelyek sok évtized után búvópatakként tűnnek föl a szerző most megjelenő 23. szépirodalmi kötetében.” Ez is ideköti az álmodozót. Az otthontól nincs elszakadás, csak az inas vándorútja létezik, hogy visszatérjen, és hozzon valamit. Asztalos vagy kovács mesterművet, esetleg egy írást vagy drámát, amelynek mondanivalója lenne, ha fölfigyelnének rá.

Fejhajtás Csokonai szobra felé, majd a Simonyi út, amelyen sebész professzorunk lakott, aki húsvét vasárnap egy telefonra állt fel az ünnepi családi asztal mellől, és futott össze a földúlt apával, aki csecsemőjével a karjában szaladt át a Gyermekklinikáról a sebészetre, ahol a nagy professzor és munkatársai megmentettek egy kis életet, és bemutatták, hogy ez a szakma nem hivatal, ami hétfő reggel 8-17-ig van nyitva.

A villamos is megáll a fák közt örökké éber klinikai épületek előtt, ahol a legfontosabbért, az életért folyik a szent harc, a beteg ember megmentéséért, a reményért. Egy megálló a tudomány fellegvára, az igazi élettér a négy nagy előd által őrzött parkkal, ahol annyit bújócskáztunk, s a világ számunkra egyik legnagyszerűbb épülete, a Debreceni Egyetem. Hogyan építhették föl 1927. és 31. között, csodálatos aulájával, ahol annyi hallgatói bált táncoltunk végig szép érzelmek hullámzásában, lelkesülten? Keressük meg a tantermet, amelyet apáról neveztek el, aki itt egy irodalom lelkesültségét adta át vidékről jött tanítványainak; majd – börtönből kikerülve – könyvtári szolgaként, zokszó nélkül cipelte föl-le a könyveket.

A lakásunk, amelyben igazi boldog gyerekkort töltöttünk, nem messze a sportpálya, ahol barátságban szegültünk egymás ellen és tanultuk a sportszerűséget, amelyet a versenyzések (és az óriási belenyomott pénzek) elsodortak.

Az a város ez? Akkor a Nyulasig tartott, mára utak, házak, buszok és elegáns körutak metropoliszává fejlődött ügyesen: megtartotta, ami békés és szép volt benne, a centrum nagyvonalúságát, a széli kis házak kerékvédős házait előttük az akácfákkal, s ami még fontosabb: lakosai szorgalmát, nagyvároshoz képest emberi kedvességét és közvetlenségét, ízes nyelvét, a kollégium neves írókká-gondnokokká, tudósokká, nemzetvezetőkké vált tanulói szellemiségét; ugyanakkor lüktető, szép, örökké fejlődő nagyvárossá avatták azok, akik ott tüsténkedtek, tanutak, tanítottak, alkottak és éltek. Megállsz az egyik mászófád előtt, megkérdezed tőle: megbocsájtottad, hogy ágaidba kapaszkodtunk? Netán picit hiányoztunk is neked úgy, ahogy te nekünk?

– Hankiss János –


Forrás: YouTube / Dániel Urbán
Debrecen - Daciák, sárga csuklósok, Wartburgok és Trabantok: vessz el te is a majd' 20 évvel ezelőtti cívisváros forgalmában! Felismered, merre járunk? Forrás: YouTube | Dániel Urbán [related-post post_id="3613238"] [related-post post_id="3518255"]

Debrecen - Ha nem emlékszik, milyen volt régen a Böszörményi út, most felfrissítheti a memóriáját. Az élmény hanggal együtt teljes; a motorbőgés és a retrózene kérdés nélkül beindítja a nosztalgiaszenzorokat. Forrás: YouTube | szili1000 [related-post post_id="3635211"]...