Olvasói levél: Akiket sokan ismertek – Legendás debreceni alakok nyomában

Olvasói levél: Akiket sokan ismertek – Legendás debreceni alakok nyomában
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Minden falunak van egy Gazsija, írja Tersánszky a Legenda a nyúlpaprikásról című kisregényében. Debrecennek több is volt, legalább is az én emlékezetemben. Most, hogy közeledek a hetvenhez, egyre több különc ember jut eszembe, fura szokásaikkal, öltözködésükkel, viselkedésükkel.

Íme páran:

Bolond Jóska

A Rákóczi utcai piac emblematikus figurája volt ez az öreg fiú. Általában a kofáknak segített árut hordani a kétkerekű hordár talicskáján. Imádta a gyerekeket, hiszen szellemileg maga is gyerek volt. Nekem is sokszor megsimogatta a fejemet, s mondta: baba-baba. Egyetlen hibája volt: ha Jóskának szólították, szabályosan megveszett. Józsika, nem Jóska! – üvöltötte, és volt, hogy egy szekérnyi tojást a földhöz vert. Persze tudták ezt róla sokan, fuvarosok, piaci naplopók, és bizony, hergelték sokszor.

Lajos

Aki az ötvenes, hatvanas években kijárt a Nagyerdei Stadionba Loki meccsre, minden félidőben láthatta. Elnyűhetetlen kék melegítőjében, tornacipőben, svájci sapkával a fején beszaladt félidőben a pályára (akkor még nem volt beléptető rendszer és biztonsági őrizet), és a szurkolók legnagyobb ovációjára megrángatta az ellenfél kapujának hálóját és egy lyukas kétfillérest dobott a kapuba. Hogy szerencsét hozott-e a csapatnak, ebben már nem vagyok biztos.

Kossuth

A Batthyány utcán át jártunk iskolába a hatvanas években, és sokszor találkoztunk egy ősz úriemberrel. Kossuth-ruhában járt: zsinóros mente, Kossuth kalap, fényes, ragyás csizma a lábán. Ősz körszakálla, hidegben fekete, posztó felleghajtója, és nem utolsó sorban hatalmas görbebotja tiszteletet parancsolt.

Művész Úr

Erdős Mihály festőművész is különc alakja volt a városnak. Az egyébként kitűnő akvarelleket alkotó művész úr sajátos öltözékben, fehér kesztyűvel, hatalmas, dús szemöldökkel, mórikálva sétált. A Déri tér volt kedvenc pihenő helye. Igen tisztelte a gyengébbik nemet, mély meghajlással bókolva ment el a hölgyek mellett. Magam láttam, hogy fiatal suhancok próbálták csúfolni, ám a Művész Úr sétapálcájával vett elégtételt rajtuk, nem is akárhogyan!

Biztosan voltak többen is, és biztosan vannak ma is, de rohanó életünkben nem figyelünk fel rájuk. Nem értjük őket, pedig talán az ő világukból nézve mi vagyunk a csodabogarak.

– Nagy Csaba, Debrecen –

Címkék: ,







hirdetés