Olvasói levél: A magyar népi kultúra egy szelete

Olvasói levél: A magyar népi kultúra egy szelete
© Fotó: Magánarchívum
Debrecen – A Naplóban lehetett olvasni „Májustól autentikus népzenét hallani” címmel, amely arról szólt, hogy megszűnik az élő cigányzene a Hortobágyi Csárdában. Ennyit ér egy kultúra ebben a virtuális – látszólagos, fel nem fogható – pénzvilágban, amely a magyarságunk egyik kifejezője a zene világában Európában – nem beszélve még arról, hogy a cigányzene a magyarnóta és a magyar néptánc-együttesek kísérő zenéje.

Tudomásom szerint a régmúltú híres csárdák világában mintegy 80-90 év óta jelen volt a cigányzene. Itt említem meg városunkat, Debrecent is, ahol az 1970-80-as években még hat vendéglátó helyen cigányzenészek muzsikáltak és igen kedveltek voltak. A „búbánatfelejtő”, az emberek érzéseire, lelkületükre ható zene e csárdában még kifejezőbbé válik, amikor a bort iszogatva szinte kedve támad a vendégnek arra, hogy halkan vagy hangosabban is elkezdje dalolni a nótát, amit a zenekar játszik. A magyar emberhez egy közelálló zenei kultúrát a XXI. században a pénz világa gépiessé akarja tenni. Pedig a gép nem megy oda az asztalhoz a kedves vendéghez, hogy a vonóval ott kísérjék, ha kedve támadna dalolni. A külföldiek is szeretik. Ezzel kapcsolatban engedjenek meg egy személyes élményt. Az 1970-es években egy franciaországi delegációt kísérve a Hortobágyi Csárdában vacsoráztunk, szólt a cigányzene, és a delegáció tagjainak annyira tetszett, hogy egy szép hallgató dallamára a halászlé evése közben letették az evőkanalat, majd a dallam ütemére kezüket föltartva elkezdték mozgatni, és a végén taps kísérte a zenekart.

Mindezen leírtak után tisztelettel vagyok a Hortobágyi Nonprofit Kft. munkája iránt, hisz én is többször voltam hortobágyi rendezvényeken, lovasnapokon, láttam a népdal- és néptánccsoportok bemutatóit, melyek a magyar népi kultúránk örömteljes részei, de mindez az élő cigányzene kultúrát nem helyettesíti, amely a külföldiek szemében is magyar.

– Fábián Pál, Debrecen –








hirdetés