Olvasói levél: A biztonságért

Akt.:
A baleset helyszínén
A baleset helyszínén - © Fotó: Matey István
Debrecen – Azon a csütörtöki, késő esti órában én is hazafelé igyekeztem a vasútállomásról induló 2-es villamossal. Néhány megállóval odébb a hangszórón keresztül bemondták: „ez a villamos csak a Plazáig közlekedik”. Mit tehettem, elindultam gyalog az alig egy kilométerre lévő lakásom felé – kezdi beszámolóját Olvasónk.

Az egyre sokasodó felnőtt- és diákcsoportban fel-felhangzott: „csak küldenek talán villamospótló buszt a nem is olyan régen felszámolt 31-esekből”. Ám, minden várakozás hiába való volt, így gyalogolni kellett, volt, akinek légvonalban is 3-4 kilométerre volt az úti célja. A rend csak később állhatott helyre az ütközés helyszínén?

A villamos derékban horpasztotta be az elé hajtott taxit a Mester utca torkolatánál. Azóta is nézem a késő esti órákban a sárgán villogó lámpás kereszteződést. Javaslatként figyelmükbe ajánlhatom az illetékeseknek, hogy ilyen kereszteződésben stoptáblát helyezzenek ki, vagy a villamos közlekedési idejéig hagyják üzemben a jelzőlámpákat! Az elsőbbségadás kötelező tábla alatt árnyékolva szinte alig látszik a kötött pályára utaló jelzés, és jobbra kanyarodó sávnál is érdemes lenne feltüntetni.

– Szász Ferenc, Debrecen –


Taxival még nem ütközött a kettes…
Debrecen – Legalábbis csütörtök késő estig, amikor is a kettes villamos elé hajtott egy taxis a Bethlen és Mester utcák kereszteződésében.









hirdetés