Olvasói levél: A „bizánci-mór” stílusban épült zsinagógáról

Nemrég konferenciát rendeztek Debrecenben, ahol többek közt a Deák Ferenc utcai zsinagóga történetét is felidézték
Nemrég konferenciát rendeztek Debrecenben, ahol többek közt a Deák Ferenc utcai zsinagóga történetét is felidézték - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Attól tartok, alig lehet megosztóbb kutatási területe egy-egy hivatásos, illetve amatőr helytörténésznek, mint a debreceni – egykori – Deák Ferenc utcai zsinagóga épületének története.

A közelmúltban is megjelent egy cikk a Hajdú-bihari Naplóban („Vannak, akik saját szemükkel is látták”, június 8.), mely az épületről tartott konferenciáról szólt. Biztosan érdekes, és történetileg hű lehetett az előadás, azonban szemet szúrt a tudósítás első mondata: „A második világháborúban lebombázott, az egykori Deák Ferenc – ma Petőfi tér – utcai status quo zsinagóga emléke előtt tisztelegtek…”

Nem vagyok izraelita, ám méltán tarthatom magamat a tényeket tisztelőnek. A „lebombázott” így nem igaz.

Minden bizonnyal járt már valamennyi debreceni vagy az egykori „kis OTI”-ban, vagy a helyén működő „KÖJÁL”-ban. Nos, ez az épület maradt meg az egykori Debreceni Izraelita Hitközség zsinagógájának udvarából, mert eredetileg leánynevelőnek épült, s akként is működött.

A „status quo ante” zsidóság 1892-ben határozta el a nagyváros rangjához méltó templom tervezését és felépítését. Ennek érdekében megvásárolták a Nagy Várad (akkor így írták) utca 2204 és 2205 számú (később Deák Ferenc utca 8. szám alatti) Molnár-féle telket. A keleties hatású épületet Jacob Gärtner bécsi építész tervezte. A 600 földszinti és a 200-250 karzati ülőhelyes templomot a debreceni mester, Schneider István építhette meg. A 40 méter hosszú és 23 méter széles, téglalap alakú épület sarkaiban lépcsőházak voltak, s a főhomlokzat felőliekre hagymakupolás tornyokat is emeltek. Ez volt a cívisvárosban az egyetlen háromtornyos gyülekezeti hely.

A külső homlokzat iszlám hatású megjelenését az egymást váltó négy sor sárga, valamint 10 sor vörös csíkokba rendezett nyerstégla-burkolat is fokozta. A 13 méter átmérőjű kupoladobon két méter sugarú hagymakupola tündökölt, s a csillagot e fölé szerelték, amivel a templom 44 méter magas lett.

A környék ez által még lenyűgözőbb volt, hiszen onnan karnyújtásnyira ragyogott a Nagyállomás – Pfaff Ferenc, MÁV főépítész homokkőcsipkés remeke, melynek párja nem volt a történelmi Magyarország területén –, és ott épült meg a Royal Szálló, valamint a kamarai és a törvényszéki palota is.

A kétnapos avató ünnepség 1897. szeptember 7-én kezdődött. Aztán az 1944-es bombázások és harcok a zsinagógában is kárt tettek, de nem végzeteseket. Viszont a helyreállítás során, emberi mulasztás miatt a tetőzet meggyulladt, és elpusztult. Az életveszélyes szerkezeti részek elbontását 1948 októberében kezdték el. 1962-ig nagy kupola nélkül és hasznosítatlanul állt a zsinagóga az akkor már Petőfi tér nevű városrészben. Végül a hatóság kiadta a bontási engedélyt – „városrendezési okokból”…

Akkor mi is lehetett az a bizonyos emberi mulasztás? Először talán arról, hogy 1944 kora nyarán, az Egyesült Államok Légierejének bombázásakor milyen funkciója is volt e gyönyörű épületnek!

Akkor már sajnos elkezdődtek a vészkorszak deportálásai. Így az itt maradt ingóságok közül a nem használhatóakat, vagy a használati értékkel nem rendelkező tárgyakat helyezték el a zsinagógában. Röviden úgy is fogalmazhatnánk, hogy kvázi „bútorraktár” volt, nem mellesleg ilyen-olyan textíliákkal megrakott bútorokból.

1944. június 2-án egy bombázókötelék gépenként 4 tonna bombaterhet szórt a városra. 3000 méterről célozták meg a Nagyállomást. A B–17-es bombázógépek fejlettebb célzókészüléke miatt pontosabban bombáztak, a B–24-esek bombái viszont gyakran tévesztettek célt. Ráadásul a légibombák úgy működtek, hogy az épületbe bejutva is komoly detonációt okozhattak.

A zsinagóga hatalmas, bronz lemezekkel borított kupoláját néhány célmegjelölő szalag, illetve a szalagot megvezető nehezék is átütötte. (A színes, jól látható célmegjelölő szalagok a bomba célba juttatásához szolgáltattak kellő információt a bombázótiszteknek. A nehezékek öklömnyi méretű acélgolyók voltak!) Majd az így meggyengült kupolán egy 1 tonnás bomba zuhant be a templomtérbe. A felhalmozott, hegyekben álló bútorok között a bomba oldalütést kapott, s elfeküdt, lényegében nem lépett működésbe.

A tűzszerészek a légitámadás után hatástalanították a bombát, majd ezt követően bádogosok megfoltozták az akkori szükséganyagokkal a kupolát. Így, nagyon kevés háborús sérüléssel érte meg október 19-ét a zsinagóga. Debrecenben ekkor ért véget a háború, mint harci cselekmény.

Amint lehetett, felmerült a városvezetésben, hogy fel kell újítani a csodálatos kupolát. 1948-ban, amint az időjárás engedte, meg is kezdődtek a munkálatok. Az éppen talpra álló város erőn felül vállalta a felújítást. Az a néhány díszműbádogos vállalkozás, amelyik el tudta végezni ezt a munkát, létszámgondokkal küszködött. Így aztán gyakorlatlan, főleg tanulókból, vagy ahogyan akkor nevezték, inasokból álló kiszolgáló és segédszemélyzet állt csak rendelkezésre. A forrasztásokat akkoriban még tűzi pákával végezték. Ehhez kellett egy kokszkosár, amelyben felizzították a kokszot, hogy a forrasztáshoz szükséges hőt biztosítsák. Értelemszerűen a munka végén egy lemezlapra kiborították a kokszot, s egyszerűen széthúzták a fémkosár tartalmát.

1948. október 5-éről 6-ára virradó éjszaka hatalmas szélvihar támadt. Emberi mulasztást emlegetnek minden leírásnál a tűz okaként. Ekkor derült ki, hogy a nem megfelelően képzett, és még kevesebb szakmai rutinnal rendelkező kupolafelújító gárda úgy hagyta, izzó mivoltában a kokszkosarat. A szél felborította azt, ezért innentől csak idő kérdése volt, hogy a rengeteg száraz faanyagot magában rejtő tetőszerkezet, a szélvihar nyomán, a korlátlan égéshez megfelelő táplevegő utánpótlás miatt mikor gyullad úgy meg, hogy már értelmetlennek kell minősíteni az oltást. A tűz átterjedt a templombelsőre, amely még mindig inkább hasonlított egy bútorraktárra, mint templomra.

Már október 7-én elkezdték a bontást. Csak akkor még bíztak abban, hogy lesz még felújítás. Kapott ugyan a zsinagóga valamilyen ideiglenes héjalást, ám 1962-re menthetetlen lett az állapota.

– Kovács László, Debrecen –